Augusztus utolsó napján nem is búcsúzhatnánk találóbban a nyártól, mint azokkal a dolgokkal, amiket a legjobban szerettünk benne. Íme, a szubjektív listánk a legnagyobb nyári kedvenceinkkel.

Diverse Beach Summer Friends Fun Jump Shot Concept

Stresszmentes nyaralás

Ami minket illet, alig vártuk, hogy végre egy picit magunk mögött hagyjuk a folyton forgó malomkereket. Kimondhatatlanul hiányozni fog az a néhány nap, amikor semmi mással nem kellett foglalkozni, csak a pihenéssel.

Jegeskávé

Nincs nyár jegeskávé nélkül! A nagy melegben mindig jólesett ez a koffeindús frissítő, amelyből egészen különleges variációkat is kipróbálhattunk idén.

Piknikezés

Ez volt az egyik kedvenc szabadtéri programunk – akár kettesben vágtunk neki, akár nagyobb társaságban. A hideg hónapokban szívesen gondolunk majd vissza a szabadban elfogyasztott finom falatokra, valamint a mesés hazai tájakra, ahol nyáron “kosarat bontottunk”.

Önfeledt strandolás természetes vizek mellett

Nincs is jobb annál, mint a természet lágy ölén, a friss levegőn csobbanni egyet! Szerencsére országunk hemzseg a szebbnél szebb természetes vizű strandoktól, ahol bármikor szívesen fürdőztünk. Persze a lángosozás sem maradhatott ki.

Meccsnézés és kézműves sörözés

Az idei nyár egyik legnagyobb sporteseménye a riói olimpia mellett a futball Európa-bajnokság volt – mi is szívesen néztük a meccseket a kedvenc kézműves sörözőinkben. A magyar csapat sikerei egész hazánkat lázban tartották, így biztosan nektek is hiányozni fog a mérkőzések euforikus hangulata.

Korai napsütötte reggelik

Ezen a nyáron rajongtunk (és továbbra is rajongunk) a pici, hangulatos reggelizőkért. Legszívesebben mindig ott kezdtük volna a napot egy csésze kávé és egy finom croissant társaságában.

Fagylalt

Ugye ti sem tudtatok betelni vele? Mi bármikor kaphatóak voltunk egy munka utáni fagylaltozásra az ország legjobb cukrászdáiban.

Eldugott helyek felfedezése

Aki megunta a zsúfolt turistaparadicsomokat, az idén valódi kincseket fedezhetett fel magának cikkünk segítségével. Magyarország ugyanis bővelkedik az olyan lenyűgöző szépségű helyekben, amiket még nem özönlöttek el a látogatók.

Az augusztus 20-i tűzijáték

Minden évben nagyon várjuk az augusztus 20-i tűzijátékot a fővárosban, ami még nagyobb élmény, ha egy szórakozóhely panorámás tetőteraszáról nézitek végig.

Nyugodt olvasgatás a teraszon

Ugye mennyire jó volt kezetekbe venni a friss Nők Lapját és egy csésze kávé társaságában kiülni vele a szépen berendezett teraszotokra? Még szerencse, hogy kedvenc olvasnivalótokról ősszel sem kell lemondanotok, addig pedig tesztelhetitek, melyik Nők Lapja-kiadvány illik hozzátok a legjobban. ;)

Szöveg: F.R.

Fotó: Thinkstock