5 hazai úti cél azoknak, akik unják a turistaparadicsomokat

Tombol a nyár, kevés olyan hely van az országban, ahol ne lennének jelen tömegesen a turisták. Ha zavar benneteket a zaj és a zsúfolásig telt utcák, ha picit elvonulnátok a világtól, akkor az alábbi hazai úticélokat ajánljuk.

Kapolcs – Álomszerű mesevilág a Balaton-felvidéken

benko_molnar_fanni-9042_0

Lenyűgöző lankák, lélegzetelállítóan szép tisztások teszik tökéletes úticéllá a  Káli-medence Tájvédelmi Körzetben, a Balaton-felvidéki Eger-patak völgyében elterülő Kapolcsot. Azt a tíz napot leszámítva, amikor a Művészetek Völgye miatt pezseg az élet itt és a szomszédságában lévő két településen (Taliándörögd, Monostorapáti) ez a hely egyszerűen tökéletes a csendes környezetben feltöltődésre vágyóknak.

Boldogkőváralja – A történelem ölelésében

boldogkőváralja

Valódi időutazásban lehet része annak, aki a Borsod-megyében, a Hernád-folyó völgyében fekvő kicsi faluba látogat. A település a tatárjárás után épült Boldogkő vára után kapta a nevét, amely nyugvó oroszlánként nyúlik el a Bodókő sziklán. A történelmi nevezetességek sora azonban itt nem ér véget: érdemes ellátogatni a Péchy-Zichy kastélyhoz is, melynek parkja védett terület különleges élővilága miatt.

Dera-szurdok – Vadregényes kirándulóhely a Pilisben

dera

A Dera-patak szurdokvölgyében elterülő  vadregényes, sajátos klímájú szurdokerdő tökéletes túrahelyszín. Utatok során aprócska vízesésekben, a víz által fényesre csiszolt kövekben, száz éves bükk- és juharfákban gyönyörködhettek. Ha pedig séta közben elfáradtok, akkor a patakon átívelő fahidakon pihenhettek egyet, míg elmerültök a víz nyugtató csobogásának hallgatásában.

Nézsa – Nógrád-megye piciny gyöngyszeme

nézsa

Ötven kilométerre a fővárostól található Nógrád-megye gyöngyszeme, a tiszta levegőjű, csendes Nézsa. A település története a honfoglalásig nyúlik vissza. Miután kiűzték a törököket, Nézsa papok és szerzetesek lakóhelyévé vált, éppen ezért lenyűgöző egyháztörténeti emlékekkel találkozhattok, ha ide látogattok. Emellett Nézsa nevezetessége még a 18. századi Reviczky-kastély, melyet csodás angolparkja tesz még vonzóbbá.

Baja – Egy cseppnyi mediterrán a Duna bal partján

Baja city center. Baja is a city in southern Hungary. Famous tourist destintion.

Aki mediterrán hangulatra vágyik, annak sem kell több száz kilométert utaznia a tengerig, Baján ugyanis napfényes, macskaköves terek, hangulatos vízparti séták és a déli emberekre jellemző meleg fogadtatás vár mindenkit. A halászlé hazai fővárosának nyugati partján a közkedvelt zöld üdülőterület, a Petőfi-sziget fekszik, melyet a Sugovicán átívelő híd köt össze a belvárossal.

Szerző: F.R.

Fotó: Thinkstock, wikipedia.hu, muveszetekvolgye.hu, noiportal,hu, mapio.net

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!