Szabó Emese
Szabó Emese
Több mint 20 éve dolgozik újságíróként, több lapnak és portálnak ír, elsősorban egészségügyi témákról, néha pedig társadalmi és gazdasági kérdésekről. Szeret a dolgok mögé nézni és érdeklik a részletek, a tévhitek és álhírek viszont bosszantják – éppen ezért gyakran vállalkozik a félreértések tisztázására, szakértők közreműködésével.
Egy kicsi mozgás mindenkinek kell! – Izomerősítés időskorban
Soha nem volt kérdés, hogy a test karbantartása időskorban is fontos, de régen úgy gondolták, hogy ilyenkor a kardió jellegű mozgás bőven elég, sőt az az előnyös. Emiatt a hatvan év fölöttieket főleg arra biztatták, hogy ússzanak, kocogjanak. Ezek a mozgásformák természetesen hasznosak, remek hatással vannak az egészségre, a tüdőre, a szív- és érrendszerre, az […]
Szabó Emese5 perc
Viszlát, hőhullám? – Változókor gyógynövényekkel
A változókor a nők jelentős részénél kellemetlen tünetekkel, például hőhullámokkal jár, sokan ingerlékenyebbé, lehangoltabbá válhatnak ebben az időszakban, éjszaka aludni is alig tudnak. Ezt az életszakaszt csak az érintettek nagyjából negyede ússza meg panaszok nélkül. Vannak, akik a kellemetlenségekkel megpróbálnak együtt élni, pedig ez nem szerencsés, ebben az időszakban mindenképpen meg kell ejteni legalább egy szakorvosi […]
Szabó Emese4 perc
Otthon, okosabban – Nyereség hidegben, melegben
A lakások, házak energiahatékonyságára már régóta figyelünk, aki épít vagy felújít, az a pénztárcájához mérten igyekszik arra törekedni, hogy otthona rezsije a lehető legalacsonyabb legyen. Ennek fontosságát a jelenlegi válsághelyzet végképp egyértelművé tette. Az energiaköltségek csökkentését az épületek szigetelése mellett az is segítheti, ha okosmegoldásokat építünk be otthonunk gépészetébe. Ezek nem olcsók, de van köztük olyan […]
Szabó Emese3 perc
Csak óvatosan! – Ünnepelni tudni kell
Télen eleve hajlamosak vagyunk többet enni a kelleténél, minderre pedig a két ünnep közötti időszak ráteszi a koronát: ilyenkor állandó a vendégeskedés, rokonok és barátok egymásnak adják a kilincset, a lakomák után mindenki csak piheg. Szilveszterkor ehhez hozzájön az alkohol, fogyasztását ilyenkor még azok is túlzásba vihetik, akik az év többi szakában csak egy-egy pohár […]
Szabó Emese5 perc
Napi egy alma… – az orvost távol tartja?
Mindenki ismeri a mondást, mely szerint napi egy alma az orvost távol tartja, de kevesen veszik komolyan ezt a népi bölcsességet. Pedig a gyümölcsnek számtalan jótékony hatása van, rengeteg értékes anyagot tartalmaz. Noha nem kiemelkedő C-vitamin-forrás, de van benne az is, valamint rejt A- és B-vitamint, folsavat, kalciumot, magnéziumot, sok egyéb mellett vasat is. Egyikből […]
Szabó Emese3 perc
Teával az egészségért – Már egy csésze is segít
Egy csésze tea mindig jólesik a téli napokon, sokan már a reggelt is azzal indítják, majd napközben is többször újratöltik a csészéjüket. Ezt nemcsak az íz és a jóleső melegség miatt érdemes megtenni, hanem azért is, mert a tea – legyen az fekete vagy zöld – jótékony hatást gyakorol a szervezetre. Az ezért felelős anyagok […]
Szabó Emese4 perc
Miért tesz csodát a masszázs?
A masszázs szinte mindenkiben jó érzetet kelt, sokan rendszeresen járnak ilyen kezelésekre, míg mások csak alkalmanként szánnak rá időt. Egyes esetekben egyenesen az orvos javasolja, azt várva tőle, hogy támogatja az alkalmazott terápiát, segíti a beteg fölépülését. A módszer nem csupán szubjektív értelemben tesz jót testnek és léleknek, hatásai mérhetők is. – Az érintés oxitocint szabadít […]
Szabó Emese4 perc
Egészséges böjt – a túlzások veszélyesek
A böjtölésnek évezredes múltja van, már az ókori Egyiptomban és Rómában is gyakorolták. Az ilyenkor követett étrend alapja nem sokat változott az idők során, a lényeg mindig a hús, a belsőségek és a tejtermékek kerülése volt. A böjtölők nem fogyasztottak alkoholt sem, ugyanakkor zöldséget és gyümölcsöt bőségesen ettek. Ilyen alapokon nyugszik a húsvéti nagyböjt és az […]
Szabó Emese4 perc
Fókuszban a halak – Kell tartanunk tőlük?
Közelednek az ünnepek, mi, magyarok, éves halfogyasztásunk jelentős részét ebben az időszakban teljesítjük, az európai országok mögött kullogva: miközben az uniós átlag 20 kilogramm fölötti, addig nálunk évente fejenként kevesebb mint 7 kilogramm hal fogy. Ráadásul ez csak a statisztikai átlag, rengeteg családnál a karácsonyi halászlé az egyetlen étel, ami halból készül. A jelenség oka […]
Szabó Emese4 perc
Sóterápia – A tüdő védelmében
A világ számos országában található olyan régi sóbánya, amely egyben turisztikai látványosság is, és özönlenek feléjük az utazók. Elég csak az erdélyi Parajdra és Tordára, vagy az ausztriai Hallstattra gondolni. A sóbányák termeit terápiás célból is használják, ugyanis a sós pára kiválóan enyhíti az asztmás tüneteket, de hasznos allergiás panaszoknál, hörgőtágulatnál és krónikus obstruktív tüdőbetegségnél (a COPD a […]
Szabó Emese5 perc