Nők Lapja
Nők Lapja
szerkesztő
Ezt a 8 madárfajt nyilvánította kihaltnak a napokban a BirdLife International természetvédelmi szervezet
A madarak és élőhelyük védelmével foglalkozó szervezet közzétette a világ madarainak állapotáról szóló jelentését. A dokumentumban a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szereplő 51 kihalás szélén álló madárfaj helyzetét vizsgálták.
Nők Lapja2 perc
Michael Jackson, az önmagát pusztító popkirály
Augusztus végén lett volna hatvanéves a popzene királyának elkeresztelt Michael Jackson, aki 2009-ben bekövetkezett halálakor hagyta itt sokmilliós rajongótáborát. A Szűz jegyében született énekes horoszkópját faggattuk e jeles évfordulón. Jackson maga is hitt a csillagjóslásban: gyakran kikérte Csakrapani Ullal, a neves asztrológus tanácsait.
Nők Lapja4 perc
„Édesburgonya-szendvics” sonkával, fetával, zöldségekkel a 160 grammos diéta jegyében
Bizonyára ti is odáig vagytok az édesburgonyáért, ha pedig még nem kóstoltátok, akkor itt az ideje! Az olajban sült változat helyett, pirítsatok szeleteket kontaktgrillben és pakoljátok meg fetával, sonkával, aszalt paradicsommal! Vendégváráshoz is szuper recept, ráadásul még diétás is!
Nők Lapja1 perc
9 emlékezetes alakítás Burt Reynoldstól
82 évesen elhunyt a legendás amerikai színész, Burt Reynolds, aki a hetvenes évek legnagyobb és legjobban kereső sztárja volt. Az ikon halála előtt több filmszerepre is készült, ajánlatot kapott többek között Quentin Tarantinótól is: a Volt egyszer egy Hollywoodban (Once Upon a Time in Hollywood) szerepelt volna Leonardo DiCaprio és Brad Pitt oldalán. Összeállításunkban felejthetetlen alakításaival emlékezünk a színészre.
Nők Lapja3 perc
Kapcsolj ki! Kaktuszkiállításon, film- vagy gasztrofesztiválon
Ha rajongtok a növényekért, akkor mindenképpen ott a helyetek az idei kaktuszkiállításon, a mozi szerelmesei pedig az ország legnívósabb filmfesztiváljára, a miskolci CineFestre is ellátogathatnak. A fővárosban is akad program bőven, összeállításunkban két fontos és izgalmas eseményt is ajánlunk.
Nők Lapja3 perc