1 új és 8 régebbi animációs mesefilm, amit felnőtt fejjel is szívesen megnézünk
A ti listátokon is vannak olyan örök klasszikusok, amiket évről évre újranéztek, legyen szó élőszereplős vagy animációs filmekről? A Grincs-mozi újabb előzetesének megjelenése kapcsán (hazai premier december 6-án) összegyűjtöttük azokat a meséket, amiket felnőttként is szeretünk és értékelünk, illetve nagyon várunk.
Nők Lapja4 perc
14 elgondolkodtató idézet a nemzetközi békenap alkalmából
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozata alapján 1981 óta minden év szeptember 21-én világszerte a békét ünnepeljük. 2001-ben a Közgyűlés azt is megszavazta, hogy ez a dátum egyben az erőszakmentesség és a tűzszünet ünnepe is lesz. E jeles nap kapcsán összeválogattunk néhány megható, őszinte és gondolatébresztő idézetet a békéről.
Nők Lapja2 perc
Botrányok a pszichológiában – Hihetünk a lélektani kísérleteknek?
A módszertan mindig is a pszichológiaoktatás része volt, nem a hírhedt Zimbardo-féle börtönkísérlet körül nemrég kialakult botrány miatt kezdte el izgatni a pszichológusokat kutatásaik megbízhatósága. A közvélemény azonban egyre szkeptikusabban tekint a pszichológia eredményeire, és sok esetben van alapja a távolságtartásnak. Oravecz Éva Csilla írása.
Nők Lapja5 perc
„Az én csikkem füstje” – Közeli Vitray Tamással
Amolyan méltó interjút szerettem volna készíteni Vitray Tamással. Amolyan alkalomhoz illőt. A nyolcvanöt éves televíziós éppen hatvan éve bukkant fel először a képernyőn. Ráadásul nemrégiben lett professor emeritus a Színművészetin, ahonnan egykor páros lábbal rúgták ki több felvételi kísérlete alkalmából. Szegő András interjúja.
Szegő András7 perc
6 ok, amiért nehezen vesszük észre a saját erősségeinket
Olykor előfordul, hogy túl kemények vagyunk magunkhoz, alábecsüljük a saját képességeinket és nem vesszük észre az erősségeinket, pedig az önismeret és a személyiség kihangsúlyozása nagyon is fontos része az életnek. Most hat olyan okot sorolunk fel, ami bárkit hátráltathat abban, hogy pozitívan lássa önmagát.
Nők Lapja3 perc
Gyerekmunka egykor és most. Fotók a múlt század elejéről és tények a jelenből
Fáradt, koszos kisemberek fekete-fehér fotókon az 1900-as évekből, amikor még a nyugati országokban is népszerű volt a gyermekmunka... Elgondolkodtató és sokak számára heves indulatokat kiváltó téma, amelyről keveset beszélünk, pedig többet kellene. A gyermekjogi szervezetek elmúlt évben végzett kutatásaiból például kiderült, hogy az ázsiai és afrikai régióban napjainkban is több millió gyermek kényszerül dolgozni.
Nők Lapja2 perc
Újabb Stan és Pan-film kerül a mozikba + 5 felejthetetlen jelenet a régebbi felvételekből
Jövőre újra a mozivásznon mutatkozik meg a jól ismert Stan és Pan-duó, méghozzá olyan formában, ahogyan még sosem láthattuk őket. A két komikust bemutató film előzetese a napokban került a nagyközönség elé, melyet végignézve elfogott minket a nosztalgia.
Nők Lapja2 perc
Ilyen barát vagy a horoszkópod szerint
Mindannyian betöltünk valamilyen szerepet a baráti társaságunkban. Vannak anyáskodó típusok, akik igyekeznek tanácsot adni és megfékezni a másikat, vagy az érzékeny típusúak, akik még hajnali háromkor is felveszik a telefont és meghallgatják a barátjukat. A csillagjegyetek elárulja, ti melyik csoportba tartoztok.
Nők Lapja4 perc