A stílusos nagybevásárlás környezetbarát eszközei
Kétségtelen a műanyag jelentősége a modern társadalomban. Forradalmasította az ipari ágazatokat és szinte észrevétlenül vált a mindennapi életünk részévé. Praktikusságának és kényelmének köszönhetően széles körben jelen van a világban – sajnos mára már túlzottan is.
Nők Lapja5 perc
A védett ház lelke – Toszeczky Renáta szociális munkás
Az ukrajnai háború elől most menekülő nők és gyerekek veszélyben vannak. Aki menekül, nincstelen, a legkisebb segítségért is hálás – az emberkereskedők ezt használják ki. Gyakran a „loverboy módszert” vetik be nők ellen – feltűnik a nő körül egy férfi, felajánlja segítségét, sőt szerelmet hazudik, aztán rabszolgaként bánik áldozatával. Megelőzni a bajt kizárólag törvényi hátteret […]
Nők Lapja6 perc
„Imádok élni!” – Szeniorörömtánc
Őrmező egy festői részén keresgélem a közösségi házat. Bal kéz felé tízemeletes szürke panelek borulnak fölém, jobb kéz felé egy P+R parkoló sivataga, mögötte meg a messzeségbe vesznek a kelenföldi pályaudvar végtelen sínpárjai. A fantasztikus vasárnap délutánt az teszi még szebbé, hogy a böjti szelek egészen a csontomig hatolnak. Kellett nekem szenior örömtánc… Piros kalapkák […]
Bus István6 perc