Újrakezdett élet nyugdíjasként
Honnan jött az ötlet, hogy Sumba szigetére költözzetek? Egy régebb óta itt élő magyar házaspár, Róka Zoltán és a felesége, Klári resortot kezdett építeni, ahol házhelyeket lehetett bérelni és azokra házakat felhúzni. Elgondolkoztunk a lehetőségen, és úgy döntöttünk, jövünk. Tavaly nyáron érkeztünk, amikor már lakhatók voltak a házak. Sokáig tépelődtetek? Nem. Pillanatokon belül elkeltek a telkek, nagyon sok […]
Dudics Emese6 perc
Egy elfogult királyságrajongó
Milyen érzés vett erőt önön, amikor meghalt II. Erzsébet? Leginkább zsibbadtság. Néhány órát készülhettem csak rá, mert késő délelőtt jelentette be a palota, hogy az orvosok aggódnak a királynő egészségéért. Ekkor már majdnem biztos volt, hogy haldoklik, mert a szokások szerint a királyi család egészségügyi állapotáról nem nyilatkoznak – ennyi privát szférát meg akarnak tartani […]
Nők Lapja7 perc
Bánsági Ildikó: „Nekem nagy szertelenséget és ösztönvilágot adott a Jóisten”
Parti Nagy Lajos szavaival élve kisportolt arccal érkezett az interjúra, egyenesen az edzőteremből, frissen és üdén, és már elmesélte nekem, hogy mostanában egészen sok ideje van. Azon gondolkozom, ez vajon jó vagy rossz dolog egy színésznőnek? Elfelejtődik az ember, ha nincs társulatnál, nincs igazgatója vagy főrendezője, aki gondoskodik arról, hogy mit csináljon, még akkor is, […]
Lami Juli9 perc