szépség
2002: Merre terem a csáberő? – Az ajakrúzsfától a liliomvízig
A középkor nagyasszonya, az olasz Medici Katalin volt az, aki drogistákat alkalmazott férje, II. Henrik francia király udvarában, hogy az illatos növények virágaiból, leveleiből vagy éppen fakéregből, gyökérből szépítőszereket készíttessen. Ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a francia kozmetikai ipar világvezető szerepre tegyen szert. Kedvenc parfümjét bizonyos Frangipani mester készítette, akit egy növény neve tett halhatatlanná. […]
Nők Lapja4 perc
Extra ápolás – A szép dekoltázsért és felkarért
Biztosan sokan hallottuk már a nagy igazságot, hogy életkorunkról a nyakunk árulkodik a legszembetűnőbben. Nem csoda, hisz a bőr ezen a területen vékonyabb, mint az arcunkon, leginkább a szemkörnyék bőréhez hasonlatos. Emellett a gravitáció és az állandó mozgás is hozzájárul a bőr elfáradásához. Jellemzően az első ráncok is a mellkas és a nyak részén jelennek […]
Ribánszky Ágota3 perc
Útikalauz maszkokhoz
A fátyolmaszk jelen népszerűségét és technológiáját kétségkívül a koreai szépségiparnak és nőknek köszönhetjük, ugyanakkor kezdetleges elődje Európában is felütötte a fejét már a 20-as, 30-as években. Ekkoriban ugyanis a francia nők vékony marhahússzeleteket tettek az arcukra, muszlinkendővel rögzítették, és bőrükön hagyták egy-két órán keresztül. Szerencsére ma sokkal kellemesebb, gyorsabb és hatékonyabb módszerek közül válogathatunk, ha […]
Ribánszky Ágota2 perc
Szépségünknek ártó rossz szokások
Néhány szokás, mozdulat, gesztus annyira mélyen rögzült már bennünk, hogy észre sem vesszük őket. Csak akkor tűnik fel, mit is teszünk, amikor a következményeivel szembesülünk: tövig lerágott körmökkel, csúnyán vöröslő, gyulladt pattanással – hogy csak két példát említsünk a leggyakoribbak közül. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a rossz szokásokat, amelyektől a legjobb lenne megszabadulnunk. Hajcsavargatás Nem, […]
Ribánszky Ágota2 perc
Csííííz! – Hogyan ragyogjunk a családi fotókon?
Egyikünk imád fotózkodni, és minden alkalmat meg is ragad rá, a másik pedig inkább elkerüli, ha pedig mégsem tudja, elbújik valaki háta mögé. Tartozzunk bármelyik csoportba is, a nagy felbontású képeket készítő okostelefonok korában érdemes elsajátítani azokat a legalapvetőbb praktikákat, amik segítségével nem rémülünk meg, ha viszontlátjuk magunkat egy-egy csoportképen a közösségi média felületein. Nem […]
Ribánszky Ágota3 perc
Testet, lelket megmelenget – Amit a különböző szaunafajtákról tudni kell
A finnek életében fontos szerepet játszik a szaunázás – nemcsak egészségügyi, de társadalmi szempontból is. A közösségi élet egyik legfontosabb színtere, még komoly üzletek is köttetnek a hőségben, izzadás közben. A forróságban ücsörgésnek számos pozitív egészségügyi hatása van, egyvalamit azonban már a legelején fontos kiemelni: a szív- és keringési betegségben, zavarokban szenvedőknek csakis orvosi jóváhagyással […]
Ribánszky Ágota3 perc
Egy teli kád boldogság – Mindent a fürdőzésről
A kádfürdőzés rituáléjának bizonyára sokan hódolnak rendszeresen. Az alábbi tanácsokat megfogadva magasabb szintre emelhetjük a fürdőzés művészetét, és bőrünk kellő ápolásáról is gondoskodhatunk. Megfelelő időtartam, hőmérséklet Nem véletlenül húsz perc minden meleg vizes fürdő maximálisan ajánlott időtartama: ha ennél tovább ázunk, csúnyán kiszáradhat a télen amúgy sem túl hidratált bőrünk. A nagyon forró vizet is […]
Ribánszky Ágota3 perc