Divat és stílus
Menyasszonyi ruhák akkor és most – Himnusz az esküvői ruhákhoz
Talán kevesen gondolnák, mennyi minden kiolvasható egy korszak esküvői ruháiból, ezek miként tárják föl történelmünk egyes pillanatait, miközben számot adnak arról is, hogy milyen volt az adott korszak divatirányzata – hiszen ez az az alkalom, amely mindenki számára kiemelkedő jelentőségű, így megpróbálja az eseményből kihozni mindazt, amit ki lehet. A Magyar Menyasszony elnevezésű Facebook csoport most nem csak a divattörténelmet kísérli meg föltárni esküvői fényképek segítségével, hanem a párok mögött lévő, gyakran szomorú, de gyakran reményt nyújtó történeteket is.
Ónody-Molnár Dóra5 perc
„Aznap fogtam fel, hogy topmodell lettem” – Mihalik Enikő interjú, 2. rész
A videóinterjú folytatásában új munkája mellett karrierje csúcs- és mélypontjáról is őszintén beszélt az első magyar topmodell. Üzenet rögzítve Bombera Krisztinával és New Yorkból bejelentkező Mihalik Enikővel.
Török Ádám14 perc
Engedd be a nyarat a gardróbodba! (x)
Azt érzed, hogy úgy elrepült a tavasz, mintha nem is lett volna? Ahogy egyre fentebb kúszik a higanyszál, neked is eszedbe jutott már, hogy talán jó lenne néhány friss, mégis hozzáférhető árú darabbal kiegészíteni a ruhatárad, sőt az egész családét? Ha igen, akkor jegyezd meg ezt a szót: Inextenso.
Nők Lapja1 perc