Nők Lapja
Nők Lapja
Ugyan már, ez csak egy pofon! – Felismerni, segíteni – igen, te is tehetsz a gyermekbántalmazás ellen (X)
A koronavírus-járvány okozta bezártság, félelem, egzisztenciális bizonytalanság 2020-ban még veszélyesebbé tette a világot a gyermekek számára. A kiskorúak egyes kutatások szerint hozzávetőlegesen 30%-kal nagyobb eséllyel válnak bántalmazás áldozatává a pandémia alatt, mint előtte.
Nők Lapja3 perc
Mit köszönhetünk a koronavírusnak? (X)
„Köszönöm.” Jó eséllyel nem ez az a szó, ami először eszünkbe jut a COVID-19-ről. Mégis mit kellene megköszönnünk annak a járványnak, ami annyi nehézséget, keserűséget, fájdalmat okozott, és végérvényesen idézőjelbe tette 2020-at? Pedig, bármennyire is furcsán hangzik, bizonyos szempontból igenis köszönettel tartozunk a koronavírus-járványnak.
Nők Lapja3 perc
Adni jó! Ünnep és interjúk a Nők Lapja karácsonyi dupla számában
Az idei karácsony emléke egy életen át elkísér majd, éppen ezért törekszünk arra, hogy a legjobbat hozzuk ki abból, ami most megadatik. Ünnepi dupla számunk 156 oldalas, és arra hivatott, hogy egy kis vidámságot, meghittséget csempésszen a következő napokban az életetekbe. Tartsatok velünk ezúttal is!
Nők Lapja2 perc
Ha valamikor, idén még fontosabb az ünnepi megújulás
Év végére minden összejön: a legjobban várt ünnepek, munkaszüneti napok, meghitt együttlét a családdal, ajándékok és finom ételek, igaz, előtte még ott a rohanás, az ideges kapkodás, a sürgető határidők és a bosszantó dugók az utakon. Hogyan osszuk be az erőnket és időnket, hogy végül ne a teljes idegösszeomlás szélére sodródva jussunk el az ünnepekig, hanem olyan meghitt legyen a karácsony, amilyennek mindig is szerettük volna? A legjobb, ha ennek érdekében a készülődést elsősorban magunkkal és az egészségünkkel kezdjük, a magunk és a környezetünk érdekében bevezetett pozitív szokásainkat pedig a jövőre nézve is észben tartjuk.
Nők Lapja4 perc
Greenfield Hotel Golf & Spa – Együtt a megújulás útján Bükfürdőn! (X)
Szállodánk a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa 2021 év végére teljesen megújul: felújított belső terekkel és átalakult szolgáltatáskínálattal várjuk majd a Vendégeket. Megújulásunk az üzemszünet alatt indult el, a nyár folyamán az éttermünk átalakításához és bővítéséhez kezdtünk hozzá, valamint a Lobby és Piano bár területei is megújulnak. Ezzel párhuzamosan egy épületgépészeti felújítás is zajlott, mely a hűtés- és fűtéstechnikát, valamint a vízellátást is érintette.
Nők Lapja2 perc