Ajánló
Kapcsolj ki! A Művészetek Völgyén, fotókiállítással, levendulafesztivállal
A napokban kezdődik az év egyik legjobb kulturális eseménye, a Művészetek Völgye, de előtte levendulafesztivált rendeznek Kapolcson - ott ugyanis még hátravan az aratás. Budapesten is érdekes programok várnak, lesz kertmozi, a Sziget eddigi 24 évének színes fotóiból pedig izgalmas kiállítás nyílt. Ez azonban még nem minden…
Nők Lapja3 perc
Ezekért a filmekért érdemes moziba menni 2017 júliusában
Aki szereti a látványos filmeket, annak júliusban mindenképp a mozi felé kell vennie az irányt: bemutatják többek közt a sokat ígérő új Luc Besson-filmet, a Valerian és az ezer bolygó városa című alkotást, de olyan klasszikusok is újjá élednek, mint a Majmok bolygója és a Baywatch. A francia alkotások szerelmeseinek pedig az Én és a mostohám ígér felejthetetlen perceket.
Nők Lapja3 perc
Nyári programok, amik összekovácsolják a családot és szinte semmibe sem kerülnek
A nyár a mókáról, az önfeledt szórakozásról szól, és szerencsére nem kell vagyonokat költeni arra, hogy a család jól érezze magát. A következő programok szinte teljesen ingyen vannak, és nemcsak a gyerekek számára okoznak majd örömet, hanem a felnőtteknek is.
Nők Lapja2 perc
Hangolódj ránk! Segítség a rászoruló gyerekeknek és vizes vb az új Nők Lapjában
Különleges lapszám az e heti, hiszen most minden megvásárolt Nők Lapjával ti is hozzájárultok az Ökumenikus Segélyszervezettel közös Kapaszkodó adománygyűjtő akciónkhoz. Ha megvásároljátok a lapot, 5 Ft-tal támogatjátok a rászoruló gyermekeket, cserébe pedig rengeteg érdekes témáról olvashattok a magazinban. Például arról az utcaszínház-projektről is, ami kisebb csodát művel a debreceni Nagysándor-telep gyerekeivel.
admin1 perc
10 önsegítő könyv, amiből erőt meríthetünk
Van úgy, hogy a lelki gátakat néha nem tudjuk egyedül feloldani. Ilyenkor lehet segítségünkre egy jó könyv, ami neves szakemberek tollából született és épp a lényegi problémákra mutat rá, illetve ajánl megoldást. Mi most ilyeneket gyűjtöttünk össze nektek.
Nők Lapja4 perc
5 remek hazai hely, ahol élmény végignézni a naplementét
A nyári naplementékhez nincs fogható, miközben a színesre festett horizontot kémleljük, kicsit olyan érzésünk lehet, mintha elcsípnénk egy szeletet a végtelenből. Most olyan hazai helyeket mutatunk, ahonnan a nap lemenő sugarait még szebb környezetben élvezhetjük.
Nők Lapja2 perc
10 kultikus filmjelenet a legnagyobb klasszikusokból, borús időre
Esős idő közeleg, egy borús napon pedig nincs is jobb dolog, mint filmet nézni. Elhoztuk hát nektek a legjobb jeleneteket - egyfajta kedvcsinálóként - a filmtörténet igazi klasszikusaiból, amiket mindenképp érdemes látni!
Nők Lapja3 perc
Kapcsolj ki! Francia utcabállal, blues fesztivállal és szabadtéri színházzal
Júliusban éppúgy részünk lesz majd az önfeledt mulatásban, mint a csendes elmélyülésben. A francia utcabálon táncra perdülhetünk, a blues fesztiválon pedig a műfaj legjobb képviselőit hallhatjuk. De nem csupán kacagni fogunk: Esterházy Péter halálának egyéves évfordulóján pályatársai egy megható esttel készülnek.
Nők Lapja3 perc