Az élet szörnyű és csodálatos – Interjú Békés Italával
Ha még egyszer nyolcvanéves lehetnék… – mondja Békés Itala, aki néhány hét múlva tölti be a kilencvenet. És ha úgy gondolják, ebben a korban az ember már csak üldögél a fotelban, és az emlékei között kutakodik, hát nagyot tévednek. A színésznő tele energiával tervezi a jövőt, valamint a nemrég bemutatott Testről és lélekről című mozifilmben is szerepel. Szegő András interjúja.
admin7 perc
Megdöbbentő fotósorozat az internetes trollok valódi arcáról
Az internet hatalmas teret enged a véleménynyilvánításnak, éppen ezért rohamos gyorsasággal nőtt azoknak az embereknek száma, akik a képernyő félhomálya mögül szórják szitkaikat. A trollok különös mindennapjait Kyrre Lien három évig követte végig a világ minden táján, hogy megértse, mi motiválja őket.
Nők Lapja2 perc
Pozsgás kisokos a gyöngyfüzértől a karácsonyi kaktuszig
A pozsgásokat sokan azért szeretik, mert alapjában véve kevés törődést igényelnek, ám szerintünk náluk izgalmasabb és szebb növényfélékből kevés létezik a Földön. Összeállításunkban sorra vettük, amit a legkülönlegesebb fajtákról tudni kell.
Nők Lapja3 perc
Kapcsolj ki! Tavaszi dizájnnal és zenés-irodalmi esttel dübörög a március
Beindult a tavaszi zsongás – már, ami a kulturális életet illeti. Budán sajtfesztivált rendeznek, a WAMP megtartja első tavaszi design vásárát – méghozzá a környezettudatosság jegyében –, Kollár-Klemencz László és Grecsó Krisztián pedig közös zenés-irodalmi estre készülnek. És itt még koránt sincs vége a felsorolásnak!
Nők Lapja3 perc