Jó nyaralást magunknak!
Egész évben alig várjuk, hogy eljöjjön a nyaralás, úgy gondolunk rá, mint az év csúcspontjára, amikor végre nem kell dolgozni, és kiszakadhatunk a monoton hétköznapokból. A legtöbbünknek mégsem jelent stresszmentes napokat a vakáció. Az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint a felnőttek egyötöde érzi magát feszültnek az üdülése idején, közel egyharmaduk pedig az utazás alatt is […]
Nők Lapja4 perc
Stoptábla az időnek?
Az idő múlása testünkön, szervezetünkön mindenképp nyomot hagy, ezt kivédeni aligha tudjuk, viszont a folyamat tempójára, mértékére mi is hatással lehetünk. És nemcsak általában az egészséges életmóddal, testmozgással, különböző kezelésekkel, hanem azzal is, ha táplálkozásunkra ebből a szempontból is figyelünk. – Az egészséges idősödést elősegítő étrendek elsődleges célja az, hogy lassítsák azokat az élettani folyamatokat, […]
Szabó Emese5 perc
Nem úgy van az! – 8 megcáfolt városi legenda
1. Einstein megbukott matematikából. – Felesleges ezzel magyarázni a bizonyítványt, a kis Albert ugyanis már egészen fiatalon kiemelkedően tehetséges volt a matematika és a fizika terén. Eredményei alapján tizenhat évesen lehetőséget kapott, hogy Németországból felvételizzen a zürichi politechnikumba, és egy évvel később – addig egy svájci iskolába járt, hogy minden tárgyból fel tudjon zárkózni – […]
Jónap Rita4 perc