Ismerjük fel a vashiány jeleit!
A vashiány napja kezdeményezés 2015-ben indult, és hazánkkal együtt már huszonöt országban megemlékeznek róla. Alkalmat ad arra, hogy beszéljünk a vashiányról, amely világméretű probléma, megismerjük a rá utaló jeleket, így segítve a korai diagnózist. A kezdeményezés felhívja a figyelmet arra, hogy fontos megelőzni, illetve kezelni ezt a hiánybetegséget, mert ezzel elkerülhető a súlyos egészségkárosodás. Bárkit […]
Kolimár Éva2 perc
„Pedig élni olyan jó!” – Béla a francia kisnővéreknél
– Jaj, köszönöm szépen, ez egy nagy ajándék nekem! Muszáj egy kicsit beleszagolnom, érezni az illatát… Istenem, de rég láttam paprikás krumplit, ráadásul ilyen igazi magyar kolbásszal! A Béla szívből örül és ezt – emberként is, szakácsként is – jó látni. Bélára az unokahúgom bukkant rá, ebben a dél-franciaországi öregotthonban, és ő se érti igazán, […]
Lengyel Nagy Anna9 perc
1979: Érzelmi analfabéták vagyunk? – Beszélgetés Mohás Lívia pszichológussal
– Legutóbbi könyve, a „Találkozás önmagunkkal” a Móra Kiadónál jelent meg. Az ajánlás szerint tizennégy éven felülieknek, tehát kamaszoknak. – Kamaszoknak is. – Ez az is szerintem nekünk, felnőtteknek szól. Miért választotta könyve témájául az önismeretet, érzelmi kultúránkat? – Hadd válaszoljak erre Ingmar Bergman szavaival. Világhírű filmjét, a Jelenetek egy házasságból* nemrég láthattuk a televízióban. […]
Nők Lapja6 perc
Kováts Adél és lánya, Kováts Laura Rozália – Bizalommal egymás iránt
Jó találkozni veletek, Laurát tizenöt éve nem láttam. R.: Nem emlékszem rád, kicsi voltam. És bocsánat, de a Rozália nevet használom. Nocsak… R.: A Laura kedves, kislányos, régen talán illett hozzám. Ma viszont a Rozit jobban szeretem, ez felnőttes, sokszínű. Régóta éreztem, lelkileg közel áll hozzám a Rozália, de azt, hogy miért, csak nagykorúként értettem […]
Árvai Magdolna8 perc
Nők Lapja – VUK vetítés: Facebook és Instagram Nyereményjáték szabályzat
Nyereményjáték szabályok, részvételi feltételek Örülünk, hogy játékosaink között üdvözölhetünk! Kérünk, hogy játék előtt alaposan tanulmányozd át a nyereményjáték tudnivalóit és a szabályokat! Jó játékot, sok sikert kívánunk! Nők Lapja – VUK vetítés – Nyereményjáték szabályzat A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik a Central Médiacsoport Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 9.) által létrehozott hivatalos üzleti Nők Lapja Facebook (https://www.facebook.com/noklapja) és Instagram oldal (https://www.instagram.com/noklapjahu) alatt elérhető Nők Lapja – VUK vetítés Nyereményjátékra (a […]
Nők Lapja14 perc