szem alatti táska 10 tipp

Mondj búcsút a táskás szemnek! – 10 tipp az üde tekintetért

40 éves kor felett a legtöbben már kicsit kevesebb alvás után is akkora szem alatti táskákkal ébredünk, mintha hetekig nem pihentünk volna. Mit tegyünk, hogy reggel frissebb, üdébb tekintet nézzen vissza a tükörben?

Ahogy a húszas, harmincas éveinkben a lila karikák és a sápadtság miatt vagyunk elégedetlenek, úgy 40 éves kor után az állandóan puffadt, táskás szemekkel küzdünk. Valakinek genetikai örökség a táskásodásra való hajlam (nekik kicsit nehezebb felvenni a puffadás elleni harcot), míg mások csak elhanyagolják a szemkörnyék ápolását vagy az életmódjukkal rontják ennek az érzékeny területnek az állapotát.

A szem környékén rengeteg az ér, és nagyon vékony a bőr, ami folyamatos törődést igényel. Ráadásul amint kicsit is gyengébbek, fáradtabbak vagyunk, rögtön minden meglátszik a szemünkön is. De mielőtt feladnád, és beletörődnél, hogy a táskás szem az öregedés velejárója, próbáld ki ezeket a hatékony módszereket, amelyekkel felfrissítheted a szemeidet, és visszanyerheted az üde tekintetet.

10 módszer táskás szem ellen

Ha a következőket a napi rutinunk részévé tesszük, akkor heteken belül látni fogjuk, hogy egyre kisebb a szem alatti duzzanat.

1. Szokjunk le a hason alvásról!

Ha reggelente puffadt szemekkel ébredünk, lehet, hogy az alvási pozíciónk a hibás. Hason alvás közben a folyadék összegyűlik a fejünk elülső részébe, így a szemünk alá is. Aludj inkább a hátadon enyhén megemelt párnával, hogy ne alakuljon ki ödéma a szem körül.

2. Ébresztő a szemnek!

A koffein is csodát tesz a táskás szemekkel, lehet kapni koffeines szemkörnyékápoló krémeket, zseléket is, de ha épp nincs kéznél, akkor a teafilter is megteszi. A fekete tea élénkítő anyaga is ugyanilyen jó hatással lehet a duzzadt szemekre. Áztassuk ki a zöld vagy a fekete tea filterét, majd hagyjuk kihűlni, betehetjük kicsit a fagyasztóba is. A hűs filtereket tegyünk a szemünkre 10 percre!

3. Nem mindegy, mit vacsorázunk

A só visszatartja a vizet, vizesedést okoz, ráadásul a vesénk éjjel visszavesz a működésből, így a végeredmény a reggelre mindenhol megjelenő ödéma lesz. Ha nem tudunk lemondani az esti rágcsálnivalókról, válasszunk alacsonyabb sótartalmú alternatívákat.  Csipegessünk mandulát, friss zöldségeket sószegény humusszal vagy gyümölcsöt.

Ha túl sok sót ettük, igyunk elegendő vizet, hogy segítsük a felesleges nátrium kiürülését a szervezetből.

szem alatti táska 10 tipp

Ha sok sós ételt eszünk este, garantált, hogy reggel hatalmas szem alatti táskákkal ébredünk (Fotó: Getty Images)

Kapcsolódó: 5 ok, ami a szem rángása, remegése mögött állhat

4. Hidratálás egész nap

Nem elég este sok vizet inni, egész nap hidratáljunk, és csökkenteni kell az olyan italok fogyasztását is, amelyek befolyásolják a szervezet egészséges anyagcseréjét. Az alkohol és a sok kávé, energiaital például elvonja a vizet, így extrán pótolni kell. Ha citrom- vagy uborkakarikákat teszünk a vízbe, nem csak izgalmasabb lesz az íze, de a bőrünknek is extrán jót teszünk a bennük lévő antioxidánsokkal.

5. Mi van a szemkrémünkben?

A táskás szemekre a peptides, a koffeines és/vagy hialuronsavas kozmetikumok a legjobbak. A peptid feszesít, a koffein csökkenti a puffadást, a hialuronsav pedig hidratál és feltölti, üdévé varázsolja a bőrt. A szemkörnyékápolót mindig a gyűrűsujjad ujjbegyével apró, finom mozdulatokkal vidd fel. Ez az ujjunk sokkal gyengédebb (igazából gyengébb), mint a többi, ezért erre a területre meg pont jó.

6. Csodatévő kövek

Az arcápoló eszközök nem csak divatosak és szépek, de valóban hatásosak. Ha jáde rollerrel vagy a gua sha kővel finoman masszírozzuk a szemkörnyéket, javítjuk a vérkeringést, segítjük a felesleges folyadék elvezetését, és ezáltal csökkentjük a puffadást.

Tehetjük a görgőt a hűtőbe, hogy extra hűsítő hatást érjünk el.

7. Jó alvás, kevés fény

Az alvás minősége is befolyásolja, milyen szemekkel ébredünk. 40 éves kor felett egyre szárazabb a szem, lefekvés előtt csepegtessünk bele műkönnyet, teljesen sötétítsük be a hálót és aludjunk hűvösben. Lefekvés előtt egy órával már ne nézzünk képernyőt. 6-9 óra nyugodt alvásra van a szervezetünknek szüksége, hogy megfelelően működjön és kisimultan ébredjünk.

szem alatti táska 10 tipp

A szemmaszkokat és szemtapaszokat tartsuk mindig hűtőben (Fotó: Getty Images)

8. Maszkok készenlétben

A zselés, hűsítő szemmaszkok is gyorsan segítséget jelentenek, ha nem volt nyugodt éjszakánk. Tároljuk ezeket a hidratáló tapaszokat a hűtőben, hogy amikor SOS segítségre van szükségünk, azonnal kéznél legyen. A tapaszt tegyük fel 10 percre, és utána már ne mossuk le ezt a területet, sminkeljünk rá bátran.

9. Ápoló smink

Azzal is sokat tehetsz a szemkörnyék ápoltságáért, ha olyan korrektort használsz, amiben tápláló összetevők is vannak. Inkább könnyű, hidratáló formulát válasszunk a szem alatti karikák, táskák elfedésére. A szín kiválasztásához kérjük szakember segítségét, hiszen a jó, semlegesítő árnyalattal sokkal frissebbnek fog tűnni a tekintetünk.

10. Ha már koffer…

Amennyiben puffadásra hajlamos szemeket örököltünk, és semmilyen házi módszer nem lassítja a táskák növekedését, akkor érdemes lézeres szépészeti beavatkozások közül választani, mielőtt egy komoly plasztikai műtétre „adnánk a fejünket”.

Kapcsolódó: Plusz 5 tipp, amit a szem egészségéért tehetünk

Kiemelt kép: Getty Images