- Világszerte egyre több ember küzd látásromlással, ami részben genetikai eredetű, de sok esetben megelőzhető lenne.
- A kor előrehaladtával változik szemünk, de vannak dolgok, amelyeket megtehetünk, ha meg szeretnénk őrizni szemünk egészségét, jó látásunkat.
- A száraz szem szindróma szintén gyakori és kellemetlen – ez ellen is tehetünk.
Hogy milyen lesz a látásunk, az részben genetika. Elvégre ha családunkban voltak szemüvegesek, nagyobb eséllyel leszünk mi is, a gyerekeink is azok. Van azonban egy adott kor, amikor a legtöbben, bármilyen éles látásúak is voltak addig, szintén szemüvegessé válnak. Úgy 40 év felett szinte törvényszerűen elkezdődik egy kisebb-nagyobb romlás, és azt vesszük észre, hogy már nem elég hosszú a karunk…
„Kicsit azért mi magunk is gyorsítjuk ezt a folyamatot a megváltozott életmódunkkal – mondja dr. Perényi Kristóf, a Saint James Szemészeti Központ orvosigazgatója. – Túl sokat bámuljuk a képernyőt, pörgetjük a telefonunkat, úgy általában közeli tevékenységeket végzünk, így nem csoda, hogy a szemüvegesek aránya jelentősen megnőtt világszerte. Statisztikák szerint a rövidlátás gyakorisága is mindenhol emelkedett.”
Romlik a szemünk
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) adatai szerint világszerte legalább 2,2 milliárd embernek van látásromlása. Ebből nagyjából egymilliárd ember látásromlása olyan típusú, amit bizony meg lehetett volna előzni, vagy olyan, amit még nem is kezeltek.
A leggyakoribb és az egyik leggyorsabban terjedő szemészeti probléma a rövidlátás, ami hazánkban is egyre többeket érint. 20 évvel ezelőtt Közép-Európában a népesség kb. 20%-a volt rövidlátó, ez az arány 2020-ra 15%-kal növekedett, és előreláthatólag 2050-re el is érjük nagyjából az 54%-ot. A 2014 és 2019 között vizsgált, mintegy 80 ezer lakos felénél merült fel ez a probléma, ráadásul a felmérések szerint
a 23-40 évesek között a rövidlátás mára háromszor gyakoribb, mint a 60 év felettieknél.
Ennek egyik oka (mint oly sok más probléma esetén), ahogy dr. Perényi Kristóf is említette, a megváltozott életmód – nagyon sokat bámulunk különféle képernyőket.
Tudtad, hogy a szemrángás bajt is jelezhet?
5 dolog, amit tehetünk szemünk egészségéért
Fontos tehát, hogy figyeljünk szemünk egészségére, és lehetőségeink szerint megtegyünk mindent, ami óvja szemünk világát. A kor előrehaladtával a szemlencse rugalmassága változik, ezzel persze kevésbé lehet mit tenni, de néhány dologgal azért tudjuk késleltetni a folyamatokat. Íme, néhány tipp a szemészorvostól!

Mi is tehetünk szemünk egészségéért (Fotó: Getty Images)
1. Igyunk elegendő folyadékot szemünk érdekében!
Általános szabály, hogy testünknek szüksége van a folyamatos hidratálásra. A szemünk, látásunk szempontjából is fontos betartani ezt. Ha több vizet fogyasztunk, nagyobb eséllyel kerüljük el az egyre gyakoribb száraz szem szindrómát, amit a mai civilizált élet eszközei, vagyis a fűtés, légkondi, monitor is kiválthatnak. A műkönny használata is nagyon praktikus lehet: ne féljünk tőle, a mai modern készítmények károsodást nem okoznak a szemfelszínen, sokkal komfortosabbá teszik a szemfelszínt, javítják a látás minőségét.
2. Nézzünk többet a távolba!
Ez viccesen hangzik, pedig nem annyira az. Túl sokat nézünk „közelre”, amikor számítógépet nézünk, a telefonunkat nyomkodjuk. Engedjük meg magunknak pihenésképpen, hogy csak úgy céltalanul elnézzünk a távolba. Jó esetben ez persze inkább a természetben történik, de már az is segít, ha kinézünk az ablakon, vagy ha nem magunk elé bámulunk, hanem a szoba túlsó falán lévő televíziót nézzük, és nem a kezünkben lévő kütyüt.
3. Menjünk el évente szemvizsgálatra!
„Nem muszáj megvárni, amíg tényleg baj van, anélkül is érdemes szemészeti vizsgálatra jelentkezni” – javasolja dr. Perényi. – Egy alapos vizsgálattal, pupillatágítással felmérjük a szemlencse, szemfenék állapotát is, és ha szükséges, javasoljuk szemüveg vagy kontaktlencse használatát, vagy éppen átbeszéljük az egynapos sebészeti beavatkozásként végezhető látásjavító műtéteket, legyen szó lézeres látásjavításról vagy 45 év felettiek éleslátásáról.”
4. Viseljünk napszemüveget a szabadban!
A szürkehályog kialakulását nem igazán lehet megelőzni, hiszen a szem természetes öregedésének következménye, bekövetkeztét azonban például az UV-sugárzás elleni védekezéssel hatékonyan lehet lassítani. Az UV-sugarak a szem általános állapotát rontják, így ebben az időszakban, amikor napról napra nő a sugárzás mértéke, fokozottan ajánlott a napvédő lencsés szemüvegek használata.
5. Pihenjünk jól!
Értelemszerűen nem csak a szemünket, hanem az egész szervezetünket pihentetni kell, mi sem győzzük hangsúlyozni a pihentető, elegendő alvás fontosságát. Arról is sokat hallunk, mennyire ártalmas a lefekvés előtti órákban a kék fény nézése. Ez azonban nem igazán a szemünk egészségére ártalmas, hiszen
ma már a telefonjainknak van kékfényszűrő funkciója,
vannak speciális szemüvegek is, hanem inkább az alvási ciklusainkat befolyásolja negatívan. Az olvasás egyébként egy kellemes altató tevékenység, de természetesen ez is fáraszthatja este már a szemünket. Az elcsendesedés egy nagyon fontos szakasza a napnak, szenteljünk ennek elég figyelmet.

Nem muszáj megvárni, amíg tényleg baj van, anélkül is érdemes szemészeti vizsgálatra jelentkezni (Getty)
Vörös, ég, szúr: száraz szem szindróma
A vörös, égő szem gyakori probléma, ahogyan a visszatérő kötőhártya-gyulladás is, aminek bizony a már fentebb említett száraz szem szindróma is lehet az oka. Nem tűnik olyan nagy dolognak, pedig könnyre nagy szüksége van a szemnek. A szemeket borító vékony könnyréteg feladata a nedvesség fenntartása, a szaruhártya oxigén- és tápanyag-ellátása, és a bekerülő idegen testek eltávolítása.
A könnyfilm tulajdonképpen az első védelmi vonal a bakteriális és vírusos fertőzésekkel szemben.
Hiánya tehát nemcsak komfortérzetünket csökkenti, de számos szemészeti probléma kockázatát is növeli. A tünetek széles skálán mozognak: az enyhe diszkomfortérzéstől a kifejezett szemvörösségig, fájdalomig terjednek. Leggyakoribb a szúró, viszkető, égő, illetve idegentestérzés.
A szemszárazság oka lehet valamelyik könnytermelő mirigy megbetegedése vagy a szemhéj szélének gyulladása is. Általános betegség (például A-vitamin-hiány, pajzsmirigy-túlműködés, cukorbetegség) részeként is jelentkezhet, illetve egyes gyógyszerek (fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők) mellékhatása is lehet.
A tüneteket számos életmódbeli tényező súlyosbíthatja,
így például a száraz, légkondicionált helyiség, a cigarettafüst, a szél, a kontaktlencse, a hosszan tartó olvasás, tévénézés, számítógépezés, nőknél pedig a változókorral járó hormonális változások.
Ha gyakran érezzük, hogy szúr, ég, száraz a szemünk, mindenképpen keressünk fel szemorvost, aki megállapítja, mi okozza a szemszárazságot. Amennyiben csak környezeti okok miatt száraz a szem, elegendő lehet a rendszeres műkönnyhasználat. Amennyiben a szemszárazság nagyfokú, a hatóanyagok gél vagy szemkenőcs formában is alkalmazhatók, főként éjszakai használatra.
Hogy a szem mennyire fantasztikus szerv, az is bizonyítja, hogy szemünk színe milyen sok mindenről árulkodhat.
Kiemelt kép: Canva