Hetilap
Nincs új a nap alatt
„Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt” – a bibliai idézet már többször beigazolódott, de most nézzük ezt az örök igazságot a mindig megújuló divat, pontosabban a fürdőruhafazonok változásának tükrében. Bár az újkori bikini is megélt már hetvenhat évet, hiszen az első modellt 1946-ban […]
Lazarovits Szilvia5 perc
Sportosan a vízpartokon
Minden vízi sport alapja az úszás. Átmozgatja az egész testet, erősíti a hát, a derék és a váll izmait. Biztonságos úszástudás mellett megnyílik az út más élmények, például a vitorlázás, a szörfözés, a kajakozás vagy éppen a búvárkodás felé. Vízi sportok gyakorlása során az ember megismerheti a természet erőit és saját képességeinek határát, amit edzéssel […]
Kolimár Éva2 perc
„A jó nem vész el!” – Ukrán diákok Budapesten
Gyantár Edit, a magyartanáruk kísér el az ukrán diákokhoz, már várnak bennünket, mondja, mert felkészítette őket a beszélgetésre. Az egyik oldalról jó ugyanis, ha megismerik őket az emberek, de a kérdések gyakran fájdalmasak, különösen, amik a háborús helyzetre vonatkoznak. Volt olyan interjú, ami napokra felkavarta őket. Amikor felrobbant egy bomba Kánikula van, mindenre ráereszkedik a […]
Rist Lilla6 perc
Smink, pelenka, kvóta – Hogyan élnek a német nők
Az érdeklődésük hasonló a miénkhez, a tavalyi év legsikeresebb könyve ugyanis egy szakácskönyv volt, amelyet egy német séf és tévészakács, Steffen Henssler írt. A kötet villámgyorsan elkészíthető ételek receptjeit tartalmazza. A második legsikeresebb könyvet is feltehetőleg a nők olvasták többen, ez ugyanis pszichológiai témájú, és arról szól, hogyan győzzük le, oldjuk fel az elszenvedett sérelmeinket, […]
Rist Lilla6 perc
7 nap: Hernádi Judit
1972. 03. 24. Igazolatlan órák Kirúgtak az ország összes középiskolájából. Előző napra gyűlt össze a kritikus harminchatodik igazolatlan órám, de mivel éppen a hiányzásom miatt nem tudtak fegyelmi eljárást foganatosítani velem szemben, meg kellett várni a következő napot, amikor éppen betévedtem az iskolába, és akkor gyorsan fülön csíptek. Az akkori rendelet szerint menten ki kellett […]
Szegő András3 perc
Többször újrakezdte az életét – Balázsovits Lajos
Lényében, életében, személyiségében van valami nem e világi tünemény, valami valószínűtlen, mintha csak Krúdy álmodta volna meg, legszebb regényeinek egyikéből lépett volna ki közénk, és lenne részese életünknek, ábrándjainknak, betöltve ezt az abszurd-szürreális- pokoli-tündéri ábrándvilágot, elmúlt közel nyolc évtizedünket, vaskosságával, álomszerűségével. Volt a kor hőse, volt egy színésznemzedék ikonja, nők ideálja, drámák főszereplője és visszahúzódó […]
Szegő András6 perc
Mit hoz a harmadik X? – Kerékgyártó Yvonne filmrendező
Összefoglalná nekünk, miről szól az Együtt kezdtük? Egy csapat fiatalról, akik egy gimnáziumba jártak, és tíz évvel később egy vidéki lagzin találkoznak újra. Több napot töltenek együtt, közben fellángolnak a régi szerelmek és felélednek a régi konfliktusok. A kilenc főszereplő történetén keresztül kirajzolódik, milyen játszmáink lehetnek harmincéves korunk felé, amikor már meg kellene mutatnunk a […]
Pór Attila4 perc
Kicsi otthon, nagy nyugalom – Zsike hazaérkezett
Igen, a kicsike ház csodás. Minden részlet a helyén, az is, ami nem, olyan harmónia és otthonosság árad az összes porcikájából. Csak huszonkilenc négyzetméter az egész, mégis csupa fény, és praktikus, mindennek elegendő tér. Nyolc éve költöztek be. Ma már csak Zsike és a kamasz lánya él itt kettesben, a két fiú „kirepült”, a felnőttes […]
Dobray Sarolta9 perc
Nekünk a Balaton – Unokáink fogják látni?
– Minden nyarat a Balatonnál töltöttünk a nővéremmel, mert nagymamám gondnok volt egy vállalati üdülőben. Saját strand, móló, recsegő hintaágyak, teljes ellátás. A és B menü! Rengeteg nagycsalád járt oda, felnőttként értettem meg, mekkora segítség lehetett a teljes ellátás egy anyának, aki év közben három-négy gyerekre főzött. A nagy fák alatt lehetett aludni ebéd után, […]
Hulej Emese8 perc
Egyedül nem megy! – Erőt kapni, erőt adni
Ha valaki nem gyors fogyókúrával tervez, hanem hosszan fenntartható új életmóddal, annak a gondolkodása is megváltozik, a régi beidegződésekre friss szemmel néz, és ha nehézség adódik, nem kifogásokat keres, hanem megoldásokat. Klajzsovics-Nógrádi Margaréta korábban több divatos diétát kipróbált, mert meggyőzte a hangzatos szlogen vagy a lenyűgöző marketing, de most már tudja, mi az, ami igazán […]
Jónap Rita6 perc