Hetilap
Ki a felelős az érzésekért?
Gyakran halljuk: „nem vagy felelős az érzéseidért”. Ezt Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus rögtön kiegészíti egy második résszel, mert csak ezzel együtt lesz érvényes. – Nem vagyunk felelősek az érzéseinkért, de azért igen, hogy mit kezdünk velük. Az érzelmeink spontán keletkeznek, zsigeri módon törnek elő a tudattalanunkból, őszintén, belülről fakadnak. Hogyan is lehetnénk felelősek a keletkezésükért? […]
Dudics Emese4 perc
A házi feladat alkonya – Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia az oktatást?
Egy ilyen méretű technológiai változás nemcsak azt a területet alakítja át, ahol konkrétan megjelenik, hanem az élet minden területére behatol, amiből most azt vizsgáljuk meg közelebbről, milyen hatással lesz az oktatásra. Természetes módon adja magát, hogy ha már olyan okos, akkor elsőnek magát a mesterséges intelligenciát érdemes megkérdezni, miként fogja átalakítani az oktatást. Nos, megtettem, […]
Krúdy Tamás6 perc
Heti horoszkóp: április 12–18.
KOS (március 21. – április 20.) Talán Fortunának, a szerencse istenasszonyának támogatását élvezheti, ezért a szerencsejátékokat ne hagyja ki! Mivel ön most sokkal elfogadóbb, mint korábban bármikor, ezért a kapcsolatai jól működhetnek. Kedvez az idő minden külfölddel kapcsolatos ügynek. A szerelmi viszonyokban olyan változás következhet be, amely miatt úszhat a boldogságban. Ha ön szülő, csemetéje […]
Izing Klára4 perc
Elszakadások – Akovács Éva beköszöntője a Nők Lapjából
Ha a nagyszüleimre gondolok, akkor a végtelen nyarak jutnak eszembe. A reggeli vajaskifli, a könyv nélküli mesélés, a mindent gyógyító húsleves és az aggódó telefonhívások, hogy hazaértem-e. Nagymamám túrós sütit készít, a papa meg szálkás betűivel keresztrejtvényt fejt, morog, ha szerinte nem jól csinálta a Füles. Sajnos mindez múlt idő. Jó pár éve elbúcsúztunk tőlük, […]
Akovács Éva1 perc