nők lapja
A szeretet nem bánt! – Krízisambulancia bántalmazottaknak
– Nagyon nehéz belépni azon az ajtón – mondja Sándor-Lenkei Aida, az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci krízisambulanciájának szakmai vezetője –, mert aki belép, annak szembe kell néznie önmagával is, azzal a gondolattal, hogy annak idején rosszul választott társat. Ez legtöbbször szégyenérzettel társul, önhibáztatással. Sokan azzal jönnek, igaz, amit a férjük hajtogat, hogy ők nem érnek semmit, […]
Rist Lilla6 perc
Háromévente, hetven dollárral – Első nyugati útjaink
Ezerkilencszázhetvenet írtunk – az utazás kevesek kiváltsága, nem pedig joga volt. A nyugati határt csak politikusok, sportolók, üzletemberek, művészek léphették át. Ha engedték nekik. Magánszemély Nyugatra csak meghívásra, hivatalos meghívólevél bemutatásával utazhatott. A keresztanyámtól kaptam ilyet, de egyetlen schillingem sem volt. A kalauz a vonaton kedélyesen érdeklődött, hová utazom, Bruck an der Leithában kellett leszállnom, […]
Jásdi Beáta5 perc
Tényleg jönnek, kopogtatnak? – Újfajta kullancsok
Nem lehet elégszer mondani, hogy a kullancsok ellen fontos védekezni, ugyanis a kirándulások, kerti munkák során ránk telepedő vérszívók sok betegséget terjeszthetnek. A hazánkban őshonos fajok a Lyme-kór baktériuma mellett átadhatják például a súlyos agyvelő- és agyhártyagyulladással járó kullancsenkefalitisz vírusát, illetve egy olyan rickettsiát is (így nevezik az aprócska, sejten belül élő baktériumokat), ami miatt […]
Szabó Emese5 perc
Krúdy Tamás: Puszimegvonás
– Nagyon jóban lettem Marcsival – mondta nekem a napokban a kilencéves Berni. – Hát ennek igazán örülök – válaszoltam. – Csak egy kicsit túlviszonozza. – Hát azt meg hogyan kell? – Úgy, hogy állandóan ölelget, amit én nem szeretek. Hát igen, Berninek nem elsődleges szeretetnyelve a testi érintés. Ez azért meglepetés, mert két évvel […]
Krúdy Tamás3 perc
A májusi piac kincsei
Mézes kacsasült vörösboros eperraguval Hozzávalók 4 személyre: 4 dl száraz vörösbor 10 dkg cukor 50 dkg eper 1 teáskanál rózsabors 1 darab pecsenyekacsa (kb. 2 kg) só, bors 1 teáskanál szárított majoránna 1 dl ketchup 1 kávéskanál fűszerpaprika 2 evőkanál méz olaj A vörösbort a cukorral sűrűre forraljuk, majd beledobjuk a négybe vágott epret és […]
Nők Lapja4 perc
Ez már az? – Az érzelmi bántalmazás lélektana
Azért, mert az érzelmileg bántalmazó kapcsolat gyakran a lángoló, szenvedélyes szerelem mítoszába van csomagolva. Sokak fejében az a kép él, hogy az igazi szerelem viharos, hullámzó, a gyűlöletet és az imádatot is magában foglalja. A nagyon erős érzelmi amplitúdó pedig bizonyos szempontból sokkal erősebb kötődést tud kialakítani, mint egy kiegyensúlyozottabb kapcsolat. A viharban a partnerek […]
Dudics Emese3 perc
Tökéletes alapok
Az alapozó lehet a legjobb barátunk, de a legádázabb ellenségünk is. Sokunkkal előfordult már, hogy az üzletben – akár segítséggel – kiválasztott színről otthon kiderült, hogy sokkal sötétebb, mint a bőrünk, vagy túl vastagon fed. Így landol a fiók mélyén megannyi frissen szerzett tubus vagy tégely, és vele együtt a kedvünk is, legalábbis ami az […]
Nők Lapja3 perc
Nem várt vendégek – Mik érkeztek kertjeinkbe?
A kiskertek kedvelt növénye a paradicsom, amelynek palántáit akkor is beszerezhetjük, ha amúgy nem vagyunk megszállott kertészek. Viszont míg régebben elég volt az öntözésükre figyelni, addig az utóbbi időben olyan kártevőik is felbukkantak, amelyek komoly fejtörést okoztak a hobbikertészeknek, sőt nem egy esetben a hivatásosoknak is. Ilyen jövevényfaj az ázsiai márványos poloska, ami nálunk is […]
Szabó Emese4 perc
X szerint a világ: Vámos Miklós
Vámos Miklós kérdése: Kedves VM, legutóbb mikor kacagtál akkorát, hogy csak na? VM válasza: Ingerküszöböm e szempontból elég magas, viccen például talán még soha nem röhögtem. Mosolyra is ritkán húzódik a szám. Gyakran zavarba jövök, ha megbámulnak utcán vagy kávéházban. Lányom javasolta: Papa, mosolyogj, és a kutya sem ismer rád. Ennek fényében nehéz a válasz. […]
Vámos Miklós4 perc
Az összefogás ereje
Kitart-e még hónapokkal később is az emberek segítő kedve, mi jelenti a menekültek számára a legnagyobb segítséget, és hogyan boldogulnak egy idegen országban a nálunk letelepedett ukránok? Szilaj Péterné Csillával, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének önkéntesével beszélgettünk. Osztottál már meleg ételt a pályaudvaron, segítettél ukrán családok elszállásolásában, szállítottál élelmiszert a határon túlra. Hogy látod, most […]
Nők Lapja2 perc