balaton
A sajtos-tejfölöstől a nutellásig – Így zajlik az élet egy lángosos büfében a Balatonnál
Ha Balaton, akkor lángos – mondta minden vendég, akiket a tóparti büfék környékén kérdeztünk. Szerencséjükre a lángosozókban olyanok dolgoznak, akik vállalják a negyvenfokos hőséget, szeretik magukat összelisztezni, és láttak már napernyővel repülő biciklit is. Pór Attila riportja.
Pór Attila7 perc
Lapozz bele! 100% Balaton és érvek a házasság mellett az e heti Nők Lapjában
Irány a Balaton, de nem akárhogyan! Ezen a héten a magyar tenger is reflektorfénybe kerül a lap hasábjain, miközben olyan komoly témákkal foglalkozunk, mint a házasság megtartása vagy az, hogy mit nem érdemes mondani a gyerekünknek, ha el akarjuk kerülni, hogy sérüljön a kapcsolatunk vele.
admin2 perc
A mi Balatonunk?
Éveken át a fiammal és a tágabb családdal egy Balaton-parti üdülőben nyaraltunk. Hatalmas fák között megbúvó faházak, csend, és nyugalom. Volt még valami, ami nekem nyaraláskor fontos: napi háromszori étkezés. Nem kellett főznöm, vásárolnom, sem azon törnöm a fejem, mit eszünk, mert elénk rakták a gulyáslevet, a főzeléket, a kakaót. Azt hiszem, az ilyen nyaralásra […]
Hulej Emese2 perc
Amikor a jég az úr: káprázatos fotókon a téli Balaton
Miközben gyönyörködünk a havas tájban, egy kicsit a vízparton is elkalandozunk képzeletben. Egészen pontosan a Balatonon, ami mostanában úgy fest, akárcsak egy művészi alkotás. A BoredPanda oldalán olyan válogatásra bukkantunk, amitől a szavunk is elakadt.
Nők Lapja1 perc
Szemet gyönyörködtető képeken a Kékszalag vitorlásai és a Balaton
A Balaton megtelt a szebbnél szebb hófehér hajókkal, ami nem jelent mást mint, hogy zajlik az 50. Kékszalag vitorlásverseny. A vitorlázás legnagyobb ünnepeként is emlegetett esemény különleges hagyomány és küzdelmes megmérettetés is egyben. Íme néhány hangulatfotó a vitorlásoktól hemzsegő Balatonról:
Nők Lapja5 perc
5 kerékpáros úti cél Magyarországon a mozgás szerelmeseinek
A nyár nemcsak vízparti kikapcsolódásra, de aktívabb pihenésre is alkalmas. Azok, akik imádnak állandóan mozgásban lenni, szeretik a kihívásokat és fontos számukra az egészséges életmód, bátran belevághatnak egy nagyobb, akár több napon át tartó kerékpártúrába.
Nők Lapja2 perc
Aktív pihenés a Balatonon, azaz van élet a strandon túl is
„Nekem a Balaton a riviéra..” - csendül fel mindannyiunk fülében a jól ismert nóta, amikor a magyar tengerhez indulunk vakációzni. Fürdőruha, strandtörölköző, naptej és persze a pénz a lángosra biztosan nem marad otthon. De miért ne lehetne másféleképpen is megismerni kedvenc tavunkat és annak városait?
Légrádi Júlia4 perc
5 kultikus hazai kirándulóhely, amiért már a nagyszüleink is odáig voltak
Ódákat zengtek a régi Hortobágyról, a lillafüredi vízesésről, amely mellett egykor még József Attila is üldögélt, mi pedig nem győztük hallgatni nagyszüleink régi kirándulásairól szóló beszámolóit. A nagy nosztalgiázásban mégis sokszor megfeledkezünk arról, hogy ezek az „örökzöld” magyar vidékek csupán karnyújtásnyira vannak tőlünk, és bármikor vonatra pattanhatunk és ellátogathatunk, ha egy kis nyugalomra vágynánk.
Nők Lapja1 perc
10 dolog, amiért Magyarország igenis szerethető
Az Independenten tegnap megjelent cikk szerint egy őszi EU-tanulmányból kiderült, hogy a magyarok a legboldogtalanabbak között kaptak helyet a lakóhelyüket illetően. Bár a miértre a válasz összetett, minket a hír arra késztetett, hogy összeszedjünk néhány dolgot, amiért Magyarország nagyon is szerethető.
Nők Lapja3 perc
Gyerekek, akik még sosem látták a Balatont – Riport egy nem mindennapi táborból
Az Ökumenikus Segélyszervezettel közös, Kapaszkodó-cikksorozatunk tizenegyedik részében olyan hátrányos helyzetű gyerekeket mutatunk be, akik közül sokan életükben először pancsolhattak a Balatonban, mindezt a szervezet táborának köszönhetően.
Nők Lapja6 perc