Légrádi Júlia

Légrádi Júlia
újságíró, social media szerkesztő
A Central Médiakadémia magazin-újságíró képzésén végeztem 2018-ban, azóta újságíróként és social media szerkesztőként dolgozom a cégnél.
Tudj meg mindent a vasról és a vashiányról!
Nélkülözhetetlen alkotóelemünk és normál működésünk alapja a vas, hiszen részt vesz az oxigénszállításban, a vörösvérsejtek és az izomzat munkájában, fontos szerepe van a sejtek életében, a sejtlégzésben, továbbá az anyagcsere-folyamatokban. A vas fontos összetevője a vörösvértestekben a hemoglobinnak, az izomban pedig a mioglobinnak, és számos enzimnek. Megfelelő szintje nemcsak fizikai, de szellemi működésünkről is gondoskodik, […]
Légrádi Júlia5 perc
Ételben a vigasz? – Az érzelmi evés nyomában
Lelkiállapotunk és étkezési szokásaink összefüggnek, előfordul, hogy egy falat sem megy le a torkunkon, vagy éppen ellenkezőleg: az ételekben keressük a vigaszt, és túlesszük magunkat. Hogyan védhetjük ki ezeket a hétköznapi válaszreakciókat? Légrádi Júlia írása a Nők Lapja Egészség 2021/11. számából.
Légrádi Júlia7 perc
Nézzünk a körmünkre! – Komolyabb betegségről is árulkodhatnak
Testrészeink árulkodnak szervezetünk állapotáról, ezért érdemes folyamatosan figyelni őket: a köröm különféle elváltozásai például komolyabb betegségekre is utalhatnak. Jól tesszük, ha életmódunkat is megvizsgáljuk, hiszen szokásaink, káros szenvedélyeink szintén megmutatkozhatnak ezen a területen. Erről tájékoztat bennünket dr. Borbola Kinga bőrgyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus. dr. Borbola Kinga A szép és ápolt köröm jó benyomást kelt, arról […]
Légrádi Júlia4 perc
Irányít, manipulál, megmond… Ezt teszi egy nárcisztikus szülő a gyerekével
A nárcisztikus szülő szeret mindent papírforma szerint csinálni a gyermeknevelésben, még a pici megszületése előtt terveket szövöget és ötletel arra vonatkozóan, hogy milyen lesz az ő kis büszkesége: hogyan fog kinézni, miként viselkedik, és mit fog majd elérni az életben. A cél ezzel az, hogy az utód megfeleljen az általa kreált ideális képnek, azonban a gyerek valódi személyisége a háttérbe szorul.
Légrádi Júlia4 perc
Kelták, szellemek, vicsorgó töklámpások és még sok érdekesség a halloweenről
A legtöbbünknek az amerikai filmekből ismert jelenetek, az édességet kéregető gyerekek, a félelmetes kellékek és persze a vicsorgó tökfejek jutnak az eszünkbe halloween hallatán. De miről is szól valójában, és honnan ered ez a különös, sokak számára megosztó ünnep? Eláruljuk!
Légrádi Júlia3 perc
Van Gogh, Beethoven, Sinatra… Ismert emberek, akik mentális zavarral küzdöttek
A nevük hallatán azonnal felkapjuk a fejünket, egy valamit azonban nem biztos, hogy tudunk róluk: mentális zavarokkal küzdöttek. A lelki egészség világnapján fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a pszichés problémákkal élők is ugyanolyan emberek, mint bárki más, sőt, amint azt összeállításunk is mutatja, olykor kifejezetten különlegesek és nagyra törőek.
Légrádi Júlia4 perc
Hétköznapi kényszereink fogságában – Ártalmatlan szokások vagy betegségre utaló jelek?
Mindannyiunk életében vannak olyan szokások, amiket nem tudunk elengedni, hiszen részei a napjainknak, sőt a személyiségünknek is. Van, aki mindent megszámol, más katonás rendet tart, vagy épp a tökéletes szimmetriára törekszik. Kényszerek, melyek ártalmatlannak tűnnek, de vajon meddig azok?
Légrádi Júlia8 perc
Ég veled szorongós iskolakezdés! Így készíthetjük fel lelkileg a gyerekeket a becsengetésre
Valószínűleg sokan őrizzük az aggodalmakkal teli, nyár végi napok emlékét, amikor búcsút kellett venni a vakációtól, és rá kellett hangolódni az iskolai időszakra. Nem volt könnyű, ahogy vélhetően a mai gyerekeknek sem az. Felnőttként azonban segíthetünk a kicsiknek az iskolakezdéssel kapcsolatos szorongás leküzdésében, például az alábbi módokon.
Légrádi Júlia3 perc