Szabó Emese
Szabó Emese
Több mint 20 éve dolgozik újságíróként, több lapnak és portálnak ír, elsősorban egészségügyi témákról, néha pedig társadalmi és gazdasági kérdésekről. Szeret a dolgok mögé nézni és érdeklik a részletek, a tévhitek és álhírek viszont bosszantják – éppen ezért gyakran vállalkozik a félreértések tisztázására, szakértők közreműködésével.
A nagy kenyérkérdés – Ami finom, az egészséges is?
Gabonák a búzán túl A kenyerek alapvetően gabonafélékből készülnek, nálunk főképp búzából és annak változataiból. Ezek mellett Magyarországon még a rozskenyerek ismertek, de sülhetnek cipók más alapanyagokból is, például kölesből és hajdinából, lehet a pékáru kukoricás is (a hajdina nem tartozik a gabonafélék közé). Készülhetnek kenyerek olyan ősgabonákból is, mint a tönköly, a purpur és […]
Szabó Emese5 perc
Mint virágnak a föld – Vigyázzunk a fogínyre!
Míg fogainkat nagy becsben tartjuk és vigyázunk rájuk, addig az őket körülvevő ínyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pedig annak szövete a szájüregben olyan, mint a kertben a föld: ha probléma van vele, akkor tönkremennek az amúgy nagy gonddal ápolt növények, virágok – jelen esetben a fogak. – A pácienseimnek mindig ezt a hasonlatot mondom, mert igen […]
Szabó Emese5 perc
Túl az ajkakon – Hogy kerül a herpesz a szemre?
A herpeszvírus furcsa szerzet, mert miközben típusai más és más betegséget okoznak – az egyik például az ajakherpeszt, a másik a bárányhimlőt és az övsömört –, arra szinte mindegyik képes, hogy a szemet is megbetegítse. Ha nem is klasszikus szemherpesz, de ilyen betegség lépett föl idén júniusban Justin Biebernél is, aki emiatt több fellépését lemondta. […]
Szabó Emese5 perc
Hogyan grillezzünk egészségesen?
A grillezés a nyár szinte kötelező kelléke, egyszer-egyszer még az is időt szakít rá, akinek csak kisebb erkélye van, vendégségben pedig végképp gyakran kerülnek grillezett fogások a tányérra. A sülteknek a többség nehezen tud ellenállni, mások viszont tartanak az ilyen ételektől, pláne ha azt látják, égettek. Ez a félelem jogos, ám ha kellő odafigyelés mellett […]
Szabó Emese5 perc
Varázslat a medencében – Hogyan hat a gyógyvíz?
Magyarország híres termálfürdőiről, sokan egészségmegőrzési, relaxálási célból keresik fel ezeket, míg mások betegségüket szeretnék így enyhíteni, gyógyítani. Reumatológiai, bőrgyógyászati, nőgyógyászati vagy éppen urológiai problémák esetén komoly hagyománya van a gyógyfürdőzésnek, de az alkalmazás messze túlmutat ezen: vannak olyan problémák, amelyeknél a vizek gyógyhatása nemcsak szubjektív érzet, hanem mérhető tulajdonság. – Például a kéntartalmú vizekből – […]
Szabó Emese5 perc
A só napos oldala
Ha a sót és az egészséget egy mondatban halljuk, nagy eséllyel eszünkbe jut, hogy a túlzott sóbevitel emeli a vérnyomást és árt a vesének. Ez igaz is, viszont nagy hőségben, megerőltető munkánál vagy sportolásnál komolyabb sóvesztés is bekövetkezhet, az ionok ilyenkor az izzadsággal együtt távoznak. Fokozott lehet a sóvesztés hasmenéses állapotoknál is, a sópótlásra ilyen […]
Szabó Emese5 perc
Gyula kincsei – túl a gyógyvízen
Jellegzetes illatáról, sárgás-barnás színéről Gyula termálvizét az is egyből ismerősnek érzi, aki évtizedekkel korábban fordult csak meg a fürdővárosban, aki pedig soha nem volt ott, annak is azonnal bevésődnek az érzékszerveibe ezek a karakteres jegyek. A fürdőkultúra a török időkben virágzott föl, azóta pedig – leszámítva a történelem vészterhesebb időszakait – megállás nélkül fejlődik. Az […]
Szabó Emese4 perc
Minden, amit a majomhimlőről tudni kell!
A majomhimlő egy alapvetően Afrika bizonyos országaira jellemző zoonózis (állatról emberre terjedő fertőzés), amelynek vírusát 1958-ban fedezték fel majmokban. Bár neve nem erre utal, legvalószínűbb természetes gazdái az Afrikában élő rágcsálók, amelyek között a vírus tünetmentesen terjed és fennmarad, róluk mehet át majmokra is. Mióta ismerjük? Emberben elsőként 1970-ben mutatták ki a majomhimlőt, viszont a […]
Szabó Emese3 perc
Olajügyben szabad a vásár?
Mikor jó az extra szűz? Az extra szűz olívaolaj roppant egészséges, de korlátlanul fogyasztani nem ajánlott. Ennek oka, hogy tápanyagként a növényi olajok is zsírnak számítanak, zsír- és energiatartalmuk pedig megegyezik az állati zsírokéval. Az extra szűz olívát hevíteni sem érdemes, olyankor ugyanis elveszti értékes tulajdonságait, ráadásul káros anyagok – például transzzsírsavak és rákkeltő vegyületek […]
Szabó Emese5 perc
Van új a nap alatt – Amit nem tudtunk az allergiáról
A légúti allergia tavasztól többek életét megkeseríti, de sokan nem vizsgáltatják ki a panaszt, csak sejtik, mire érzékenyek. Májusban és június elején jó néhányan haragszanak például a „nyárfaszöszre”, viszont az teljesen ártalmatlan, csak azért zavaró, mert belemegy a szembe, orrba. Aki tényleg allergiás, annál a helyzet bonyolultabb, hiába nincs ugyanis allergén a nyárfaszöszben, a vattás […]
Szabó Emese5 perc