Nők Lapja
Nők Lapja
szerkesztő
Önsorsrontó szokások, amikre hajlamosak a bizonytalan emberek
Sokunknak nehéz elfogadni, hogy nem tudjuk mindig mindenre a választ és igen, olyan is előfordul, hogy egyes dolgokban elbizonytalanodunk. De ezzel nincsen semmi baj, hiszen a bizonytalanságnak is vannak előnyei. Nem árt azonban időben felismerni, hogy milyen hibákat követhetünk el, amikor kétségeink támadnak önmagunkban.
Nők Lapja3 perc
5 érv, ami amellett szól, hogy használjunk több kézzel készített szappant
A fenntartható, környezetkímélő életmód ma már nagyon népszerű. Sokan egyre jobban odafigyelnek arra, hogy mit fogyasztanak, és arra is, hogy azt hogyan fogyasztják el. Ez alól a bőrápolás sem kell, hogy kivétel legyen, hiszen a kézműves szappanok már évezredekkel ezelőtt helyet követeltek maguknak az emberek fürdőszobájában.
Nők Lapja2 perc
5 Karinthy-könyv, amit mindenkinek el kell(ene) olvasnia legalább egyszer az életben
Karinthy Frigyes a magyar irodalom egyik leghíresebb, legnépszerűbb, legtöbbször olvasott és idézett humoristája, aki valójában korának filozófusa is volt. Fantasztikus regényekben, csodás novellákban és nemegyszer vicces humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit a világról. Öt különleges művével emlékezünk rá.
Nők Lapja2 perc
30 év, 30 nap kihívás
30 nappal ezelőtt… …az egyik barátnőm betöltötte a harmincat (mellesleg én is átléptem a bűvös számot). A találkozásunkkor megemlítette, hogy ennek a születésnapnak már látható jelei vannak az arcán, majd határozottan a homlokráncaira mutatott. Igyekeztem megnyugtatni (hiszen a harminc még nem a világ), majd megegyeztünk abban, hogy ettől a pillanattól sokkal jobban fogunk ügyelni a […]
Nők Lapja4 perc
Bűvös hármas: Nassolnivalók a focivébére
A focivébé idején kétségkívül akkor rúghatunk csak labdába a párunknál, ha együtt szurkolunk vele a meccsek idején, és/vagy még valami harapnivalót is kínálunk a drukkolásban megfáradt férfiembernek. Válasszatok az alábbi három, tuti befutó recept közül! :)
Nők Lapja3 perc
Mit rejt a tortád? Fehér csokoládés málnatorta francia drazséval
Külföldön nagy népszerűségnek örvendenek az ún. pinata torták, amikor a süteményt megvágva meglepetést (vagyis cukrot, csokoládét, esetleg gyümölcsöt) találunk a közepén. A francia drazsés változattal megéri bíbelődni, a gyerekeket biztosan lenyűgözi majd!
Nők Lapja2 perc