Nők Lapja
Nők Lapja
szerkesztő
Megdöbbentő fotósorozat az internetes trollok valódi arcáról
Az internet hatalmas teret enged a véleménynyilvánításnak, éppen ezért rohamos gyorsasággal nőtt azoknak az embereknek száma, akik a képernyő félhomálya mögül szórják szitkaikat. A trollok különös mindennapjait Kyrre Lien három évig követte végig a világ minden táján, hogy megértse, mi motiválja őket.
Nők Lapja2 perc
Pozsgás kisokos a gyöngyfüzértől a karácsonyi kaktuszig
A pozsgásokat sokan azért szeretik, mert alapjában véve kevés törődést igényelnek, ám szerintünk náluk izgalmasabb és szebb növényfélékből kevés létezik a Földön. Összeállításunkban sorra vettük, amit a legkülönlegesebb fajtákról tudni kell.
Nők Lapja3 perc
Kapcsolj ki! Tavaszi dizájnnal és zenés-irodalmi esttel dübörög a március
Beindult a tavaszi zsongás – már, ami a kulturális életet illeti. Budán sajtfesztivált rendeznek, a WAMP megtartja első tavaszi design vásárát – méghozzá a környezettudatosság jegyében –, Kollár-Klemencz László és Grecsó Krisztián pedig közös zenés-irodalmi estre készülnek. És itt még koránt sincs vége a felsorolásnak!
Nők Lapja3 perc
Hogyan segíthetjük a gyerekeinket a helyes internetezési szokások kialakításában?
Egy átlagos gyerek folyamatosan a monitor előtt ülne – ha tehetné. A helyes netezési szokások kialakításában azonban nekünk, szülőknek nagy a felelősségünk, segítenünk kell csemeténket. Megan A. Moreno, a washingtoni egyetem gyermekgyógyászprofesszora és médiakutató régóta foglalkozik az internet kamaszokra gyakorolt hatásával. Az ő tanácsaiból válogattunk.
Nők Lapja2 perc
Megrendítő fotók egy ötéves kislányról, aki idős rokonait ápolja
Amíg az ötéves gyerekek többsége a gondtalan gyermekkor örömeiben fürdőzik, addig a Kínából származó Anna Wang fáradtságos munkával gondoskodik nagyanyjáról és dédanyjáról. A róla készült fotósorozat most bejárta a világsajtót, és az elveszett gyermekkor szimbóluma lett.
Nők Lapja1 perc
Ikonikus babák a világtörténelemből
A legendás Barbie-babát éppen 58 évvel ezelőtt mutatták be a nagyközönségnek, azóta pedig generációk sora játszott vele. Népszerűsége ma is töretlen, azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy Barbie előtt, sőt utána is léteztek ikonikus babajátékok.
Nők Lapja2 perc
10 meglepő tény az elutasításról
A saját bőrünkön is sokszor tapasztaltuk már, hogy milyen fájdalmat tud okozni, ha elutasítanak minket. Egy ilyen élmény sokszor az egész életünket meghatározza, nem csoda, hogy számos művészeti alkotás témáját is megihlette - arról viszont kevesebb szó esik, hogy milyen pszichológiai hatásai vannak.
Nők Lapja4 perc