Főszerepben a tészta a Nők Lapja Konyha augusztusi számában
Mi az? Gyorsan elkészíthető, ezerféleképpen variálható, minden szekrényben lapul belőle legalább egy csomaggal, ráadásul édesen és sósan is fogyasztható? Hát persze, hogy a tészta! Augusztusi számunkban ezt az egyszerű, mégis izgalmasan elkészíthető alapanyagot helyeztük a középpontba. Tartsatok velünk a spagetti, a penne, a szélesmetélt, a farfalle, a fusilli, a gnocchi és a házi verziók világába!
Nők Lapja2 perc
Űrhajós, példakép és az első ember a Holdon: bepillantás Neil Armstrong kalandos életébe
Neil Armstrong meglehetősen szerény ember volt: habár a világ még ma is hősként tekint rá, ő nem dicsekedett különösebben eredményeivel. A repülést már gyerekkorában megszerette, rajongása pedig egészen a Holdig „repítette” őt. Az űrhajós ma lenne 89 éves, ezzel az összeállítással emlékezünk rá.
Nők Lapja4 perc
„Elsősorban anya vagyok” – Asztrobeszélgetés Csisztu Zsuzsával
Csisztu Zsuzsa születési horoszkópjából izgalmas kettősség olvasható ki. Bármennyire a szabadságot, újdonságot szerető Vízöntő jegyében született, mégis sok dologban a konzervatív gondolkodást, a hagyományos értékeket tartja fontosnak. Izing Klára írása.
Nők Lapja3 perc
Valami régi… – Így születik a szák
Régen nem volt kérdés, hogy mindenki elkészíti a maga foglalkozása eszközeit. Sőt még az ahhoz szükséges szerszámokat is. A halászok mind értettek a hálókötéshez és a -javításhoz, sok egyéb mellett. Ma már a horgászok készen veszik nemcsak a botokat, de a merítő- és haltartó szákot is. Pedig van, aki ma is kézzel köti a hálót. Hulej Emese írása.
Hulej Emese5 perc
Semmi sincs rendben, mégis minden jó – Szántó Ivett története, aki csak élni szeretne
A lelke erős, mint a bivaly, és makacs, mint az okos szamár. Azt mondja, hálás az életnek, hogy megmérhetetlen terheket rak rá, szünet nélkül, már attól a perctől, hogy az anyja hasában növekedni kezdett. Mert így lett az, aki. Aki minden ellenére nem tud gyűlölni, imád élni, és kutyákat ment. És aki, ha törik, ha szakad, megharcolja a most előtte álló harcot is. Még akkor is, ha ez az eddigi legnagyobb.
Dobray Sarolta9 perc
Meggyes túrógombóc, az igazi csodadesszert
Ha egy egészen különleges édes fogást szeretnétek a család elé tenni ebédidőben, akkor jó helyen jártok! Az alábbi receptben meggyel készítettük a túrógombócot, de évszaknak megfelelően bármilyen tetszőleges gyümölccsel felturbózhatjátok a finomságot.
Nők Lapja1 perc
„Együtt nőttünk föl…” – Grecsó Krisztián mesél édesanyjáról
Dolgoztunk. Nevettünk. Boroztunk. Szerkesztettünk. Veszekedtünk, máskor megöleltük egymást. Sőt, sírtunk is együtt. Azt hittem, minden arcát ismerem. De nem. Egy újat most mutatott meg. És ez az arc, mimika, szemvillanás, ez a hangszín, mosoly, mind egyvalakié. Azé az asszonyé, aki magát nem kímélve írót, táncművészt adott nekünk. Grecsó Krisztián mesél édesanyjáról, Margitkáról. Árvai Magdolna interjúja.
Árvai Magdolna6 perc