10 meghatározó hazai épület, amit élőben is érdemes megcsodálni
Október 6-án lesz az építészek világnapja, melyet 1998 óta tartanak az Építészek Nemzetközi Szövetsége kezdeményezésére. A céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet azokra az épületekre, amelyek formálják a környezetünket, sőt hatással vannak ránk a mindennapokban is. Ennek kapcsán magyarországi ikonikus épületeket gyűjtöttünk össze.
Nők Lapja3 perc
Mit adott nekem Szabó Magda? Többek között 5 olyan könyvet, ami különböző élethelyzetekben segített
Gyermekkoromban két nagy álmom volt: az egyik, hogy személyesen találkozhassak Schäffer Erzsébettel, a másik, hogy egyszer beszélgethessek Szabó Magdával. Hogy miért pont ők ketten? Mert az írásaik tizenévesen is sokat jelentettek nekem. Az első vágyam teljesült, de a második már sosem fog. Még szerencse, hogy itt vannak nekem a könyvei. A csodálatos írónő ma lenne 101 éves. Dakos Edit személyes könyvajánlója.
Nők Lapja3 perc
3 európai úti cél az őszi hétvégékre, ahová pár óra alatt eljuthatunk vonattal
Attól, hogy megérkezett az ősz és vele együtt a hűvösebb idő, még nem kell lemondanotok az utazás élményéről. Ha szeretitek a vonatozás romantikáját, és éppen egy pár óra alatt elérhető úti célt kerestek a közelgő hosszú hétvégék miatt, akkor nézzétek meg, mit ajánl Légrádi Júlia kolléganőnk.
Nők Lapja4 perc
Kapcsolj ki! Madármegfigyelő napokon, töklámpás fesztiválon vagy Varró Dániellel egy különleges zenei esten
Jobbnál jobb programok közül válogathattok október elején! Részt vehettek gasztronómiai rendezvényen, ellátogathattok egy különleges költészettel egybeszőtt koncertestre, vagy egy érdekes, az érzelmi intelligencia köré szerveződő eseményre is. Jó szórakozást kívánunk!
Nők Lapja4 perc
Ne bántsd magad! 5 módszer, amivel elcsendesíthetőek a negatív gondolatok
Veletek is előfordult már, hogy egy találkozó után hazaérve szidtátok magatokat? „Úristen, milyen butaságokat mondtam! Nem is csoda, hogy az emberek furának tartanak! Tuti, hogy legközelebb nem is fognak meghívni!” Hiszitek vagy sem, ezzel a negatív én-kommunikációval ártotok magatoknak. Például, ha rendszeresen ezt csináljátok, előbb vagy utóbb a cselekedeteitekre is hatással lesznek a gondolataitok. Így állhattok le ezzel a gyakorlattal:
Nők Lapja3 perc
Test a lelke… Valóban minden betegség mögött pszichés probléma áll?
Kezd meggyőződéssé terebélyesedni az a szemlélet, miszerint testi bajaink a lelkünkben gyökereznek. A pszichoszomatika hitszónokai úton-útfélen hirdetik: a betegségek okait az elfojtott traumákban kell keresni. Legyen szó nátháról vagy rosszindulatú daganatról, a magyarázat mindig lelki eredetet feltételez. De ez tényleg így van? Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus írása.
Nők Lapja3 perc
„Az élet teljes kiőrlésű” – Közeli Csányi Vilmossal
„Örülök, hogy jól vagy, Professzor úr! Küzdj még sokáig, és tanítsd az embereket, hogy legyenek legalább olyan jók, mint az állatok!” Így üdvözölte a minap egy régi munkatársa Bostonból Csányi Vilmost, hazánk egyik legismertebb etológusát, tudósát, akinek vendégszeretetét balatonalmádi otthonában, egy mini arborétum közepén élvezhettem. Árvai Magdolna interjúja.
Árvai Magdolna9 perc