Grimm fivérek: a tündérmesék cenzorai
Egyszer volt, hol nem volt, 200 évvel ezelőtt élt két német testvér, Jacob és Wilhelm Grimm. Az egyik ügyvédnek, a másik könyvtárosnak tanult, s később egyetemi professzor vált belőlük. Szabadidejüket hobbijuknak szentelték: népmeséket gyűjtöttek. Csakhogy nem mindenkinek tetszett, amit találtak, így hát tenniük kellett valamit... Oravecz Éva Csilla írása.
Nők Lapja4 perc
Megfogadom, hogy nem fogadok meg semmit
Nem vagyok híve a nagy, újévi fogadalmaknak. Talán még az iskolás éveimben készítettem egynéhány felszínes listát, aminek már a megírásakor tudtam, hogy egyáltalán nem fogom betartani a pontjait. Nem azért mert nem vagyok kitartó, vagy éppen ne tudnék az elhatározásaim mentén haladni, hanem egyszerűen azért, mert úgy éreztem, nincs szükségem egy új esztendőre ahhoz, hogy […]
Légrádi Júlia2 perc
A holnap meghozza a válaszait – Kerezsi Ágnes sámán- és néprajzkutató élettörténete
A kutatók távcsővel, térképpel, magnóval, csillagok és végtelenségek között keresik, hogy milyen is a világ, és benne ez az aprócska lény, az ember. Aztán az igazán kitartók megtalálják a véletlenekben, azokban a pillanatokban, amikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az előbb, az élet tajgái és szakadékai között vándorolva, nem értettünk. Ez az a pillanat, amikor fölénk hajol a sámán vagy a Jóisten. Vass Virág írása.
Vass Virág11 perc
Legyen elég! Így vethetünk véget a kényszeres maximalizmusnak
Nap mint nap óriási terheket pakolunk magunkra. Ki az alakján, ki a karrierén, ki a párkapcsolatán akar tökéletesíteni. A közösségi médiából áramló elvárások folyton a maximalizmusra buzdítanak minket (ebből kifolyólag az elégedetlenségre is), de ez sok esetben inkább negatívan hat a mentális egészségünkre, minthogy előrevinne minket.
Nők Lapja2 perc
Angyali kapcsolat – Fénylélektől kérhetünk segítséget
Az angyalmágia a fehér mágia legmagasztosabb, egyben legnehezebb területe, amihez csak az erkölcsileg tiszta, szellemileg felkészült mágusok foghattak hozzá. Mi itt csak egy pillanatra lépünk be, és nézünk körül e „szentélyben”, főleg arra fókuszálva: vajon a 21. századi ember is képes lehet angyalmágia gyakorlására? És ha igen, miként hasznosíthatja azt a mindennapi életében? Magyar Diána írása.
Nők Lapja3 perc
Szemtől szembe Mr. Darcyval – Interjú Balsai Mónival és Schmied Zoltánnal
Marc és Lizzie a színpadon. Meg a szellemes Mr. Bennet, idegesítő felesége, Mrs. Bennet, a jámbor Mr. Bingley, a képmutató Mr. Collins, a csacska Kitty, a még csacskább Lydia, a csúnyácska Charlotte… Mindez két virtuóz színész, Balsai Móni és Schmied Zoltán előadásában. A Centrál Színház Büszkeség és balítélet című vígjátékán alighanem maga Jane Austen is jól szórakozna. A művészekkel az öltözőjükben beszélgettem. Koronczay Lilla interjúja.
admin4 perc
Különleges hangulatot teremt a lakberendezésben 2019 színe, az élénk korall
Egy meglehetősen vibráló, de annál vidámabb tónust választott a Pantone a 2019-es év színének. A Living Corall elnevezésű, különlegesen élénk és életigenlő árnyalat nemcsak az otthonunkat, de valószínűleg a kedvünket is feldobja majd az új évben. Inspiráló lakberendezési ötleteket gyűjtöttünk össze.
Nők Lapja1 perc