Mit rejt a tortád? Fehér csokoládés málnatorta francia drazséval
Külföldön nagy népszerűségnek örvendenek az ún. pinata torták, amikor a süteményt megvágva meglepetést (vagyis cukrot, csokoládét, esetleg gyümölcsöt) találunk a közepén. A francia drazsés változattal megéri bíbelődni, a gyerekeket biztosan lenyűgözi majd!
Nők Lapja2 perc
Vagy ez is csak vicc? – Közeli Sándor Györggyel
Már több mint fél évszázada nevetteti, szórakoztatja, gondolkodtatja el az embereket, de saját bevallása szerint csak nemrég értette meg, hogy mit csinál valójában. Dadogós diákként egy biológiaórán jött rá, hogy képes kacagásra ingerelni másokat. Ma viszont már az élet bármely területe alkalmas számára, hogy ossza, és befogadja a szeretetet. Szegő András interjúja.
Szegő András7 perc
Tartsunk minden nap egy kis szünetet, tanuljunk meg semmit tenni!
A mindennapok során jogosan érezhetjük úgy, hogy csak „futunk magunk után”, és nem jut időnk a kellemesebb dolgokra. A nap végén pedig azon gondolkozunk, hogy vajon mit lehetne tenni azért, hogy néha a tényleges feltöltődésre is jusson időnk. Tippek kezdő semmittevőknek.
Légrádi Júlia3 perc
Kapcsolj ki! Szerelmesek fesztiválján, szentivánéjkor, borhéten vagy egy izgalmas kiállításon
A nyári fesztiválok ideje éppen csak elindult, amit mi is megerősítünk, például a következő ajánlóval. Kedvünk szerint válogathatunk a varázslatos szentivánéji rendezvények, az Anna-bálhoz kapcsolódó események vagy éppen egy izgalmas, több évtizedet felölelő kiállítás programjai közül.
Nők Lapja4 perc
13 különleges múltidéző fotó az isteni Meryl Streepről
Joggal hívhatjuk minden idők egyik legkiemelkedőbb színésznőjének Meryl Streepet, aki 21 jelölésével a legtöbbször nominált művész az Oscar-díj történetében. A minden szerepében átütő alakítást nyújtó élő legenda ma ünnepli 69. születésnapját, ezért életének néhány fontos pillanatát gyűjtöttük csokorba. Isten éltesse!
Nők Lapja2 perc
Címlapportré: Amanda Seyfried, az angyal, aki az árnyékot szereti
Elsőre hatalmas zöld szeme tűnik fel. Szőke hajkoronája, alabástrom bőre, rózsás ajka és filigrán termete pedig mind hozzájárulnak, hogy egy mesebeli tündért lássunk benne. A Mamma Mia! musicalfilm sztárja azonban nagyon is hús-vér ember, aki nem fél megmutatni sötétebb oldalát. Horváth Cecília írása.
admin3 perc
Azért vannak a jó barátok: Heti horoszkóp június 25-től
Zűrök a párkapcsolatunkban, anyagi gondok, vagy egyszerűen csak bal lábbal keltünk... A legjobb barátunk minden pillanatban a kezünket fogja, és a legnehezebb pillanatokban is számíthatunk rá. Ezért fontos, hogy ezen a héten még jobban összpontosítsunk és figyeljünk rájuk!
Nők Lapja4 perc
Képzeletbeli utazás a Föld legeldugottabb szigeteire
Nem titok, hogy a júliusban mozikba kerülő Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című amerikai musical forgatási helyszíne egy Görögország közelében található titkos sziget volt. Az azóta csak Mamma Mia szigetnek becézett Szkopeloszt a világ egyik legeldugottabb területeként tartják számon, több másik, varázslatos „földrészecskével” együtt.
Nők Lapja3 perc