Tízezer kosár reménység – Schäffer Erzsébet interjúja Borbás Marcsival
Végre volt időnk! Hányszor gondoltam, de jó lenne egyszer úgy ráérősen a Gasztroangyallal szalonnázni! Ez ugyan nem sikerült, de időben és térben messzire utaztunk. Nem volt felvétel, nem volt kamera. Borbás Marcsi sodró erejű csöndes szavakkal vitt magával. Régi húsvétokat idéző és őrző csíki emberek közé és a nagymamája konyhájába.
admin5 perc
Miért jó, ha a gyerekeknek van idejük unatkozni?
A felgyorsult világ a legkisebbekre is hatással van. Amellett, hogy a mindennapjaik nagy része az okoskütyük kereszttüzében telik, megannyi különórára és edzésre is járnak, sőt még a szabadidejüket is aktívan töltik. Pedig nekik is szükségük lenne a megállásra, sőt kifejezetten az unatkozásra, többek között az alábbiak miatt.
Nők Lapja2 perc
Esszénusok – Atlantiszi angyalmágusok?
A híres kumráni tekercsek előkerülése, majd a kolostor feltárása a 20. század talán legnagyobb régészeti szenzációja volt. Még izgalmasabb azonban maga a spirituális közösség, amely itt, ősi bibliai tájakon, a Holttenger közelében működött. Igazán híressé azok után váltak, hogy Jézus náluk, a kumráni kolostorukban töltötte ifjú éveit. Magyar Diána írása.
Nők Lapja2 perc
„A máj, az egy csoda!” – Dr. Máthé Zoltán sebészprofesszor élettörténete
A tegnap délután májátültetésen átesett fiatalemberre még ránézett, mielőtt az interjúra indult, a beteg jól van, ébren, mosolyogva feküdt az intenzív osztályon. Újabb májtranszplantációt végez ma délután is, ezt reggel fél nyolckor tudta meg. Huszonöt éve hű társa a telefon, ha hívják, nem kérdés számára, hogy mennie kell: kivételes sebészeti tudásának köszönhetően hazánkban ő végzi a legtöbb vese- és májátültetést. Ugyanazzal az elszántsággal, kitartással, amellyel tizenöt éves korában kézen állva gördeszkázott. Szigeti Hajni írása.
Nők Lapja5 perc
„Az időnk véges, mint a búvár palackjában az oxigén” – Rakonczay Gábor extrém sportoló története
Majdnem belátott a „függöny” mögé – így foglalja össze Rakonczay Gábor, a kétszeres Guinness-világrekorder óceáni evezős azt a pillanatot, amikor a parttól ezer kilométerre, a semmi közepén süllyedni kezdett a hajója. Az extrém sportoló folyamatosan feszegeti a határait: legutóbb a Déli-sarkra gyalogolt el. Pór Attila írása.
Nők Lapja6 perc
A remény birodalmában jártunk: történet egy különleges rézfúvószenekarról
Egy napra elmentünk a remény birodalmába. Úgy indultunk, egy szál ruhában. Ki kellett dobnunk minden koloncunkat. A kételyeinket, az előítéletünket, a hitetlenségünket, a kishitűségünket, a gyanakvásainkat, a bizalmatlanságunkat és a többi sárba húzó, ócska condrát. Milyen könnyű volt nélkülük! Schäffer Erzsébet riportja.
Nők Lapja7 perc