„Fantasztikus utazás volt az élet – vele” – Közeli Küllői Péter befektetési bankárral
Bármikor kértem, támogassa nehéz sorsú riportalanyaimat, rögtön segített, ha néha találkoztunk, mindig szóba jöttek gyerekek, betegek, szegények, de személyes ügyekről soha nem beszéltünk. Ezért ütött szíven, amikor legutóbb megemlítette a felesége temetését. V. Kulcsár Ildikó interjúja.
admin8 perc
Egészséges életmód és tudatos táplálkozás étkezési napló vezetésével
Étkezési napló vezetésével pontosan láthatjuk, hogy mikor, miből, mennyit fogyasztottunk, de ami talán még ennél is fontosabb: tudatosabbá válhatunk a táplálkozásban, ezzel pedig nemcsak egy egészségesebb életmódot alakíthatunk ki, de az önismeretünket is fejleszthetjük.
Légrádi Júlia3 perc
„Az életkor csak egy szám” – Richard Gere a buddhizmus elkötelezett híve
Alejandra Silva és Richard Gere már évek óta ismerték egymást, de a kapcsolat nem volt több, mint a gazdag apa révén meglévő laza társasági ismeretség. A spanyol hölgy apja, Ignacio Silva Botas befolyásos üzletember, 1995-től öt esztendőn át a Real Madrid alelnöke is volt, lánya méregdrága magániskolákban tanult, tinédzser korától elit körökben forgolódott.
Nők Lapja2 perc
Húsvét 2.0 – Ünneplés otthon vagy wellness hétvége a családdal?
Egyre gyakrabban halljuk, hogy családok – kihasználva a többnapos ünnep kínálta lehetőséget – wellnesshotelekben töltik a húsvétot. Vajon végleg „elvarázstalanodnak” keresztény ünnepeink, így a húsvét is? A kérdésnek Balázs-Piri Krisztina és Varbai B. Csák Amarilla járt utána.
admin6 perc
Egy ikonikus épület története: a párizsi Notre-Dame
Tegnap az egész világ a legendás párizsi templomot figyelte. A felújítás alatt álló katedrális tetőszerkezete és huszártornya is megsemmisült a tűzben. A Notre-Dame szerencsére megmenekült, az újjáépítésre pedig több felajánlás is érkezett. Szeged városa például - viszonozva a 140 évvel ezelőtti árvíz idején kapott párizsi támogatást - komoly pénzösszeget ajánlott fel, és gyűjtést is szerveznek.
Légrádi Júlia3 perc
„Érzelmes és ösztönös vagyok” – Címlapinterjú Bata Évával
Volt Júlia a Vígszínház színpadán, kocsmárost játszik A mi kis falunk című népszerű televíziós sorozatban, kiábrándult feleség a BÚÉK című játékfilmben, hogy csak néhány szerepét említsük. Sokszínű tehetség, aki nem csupán a szerepeiben van jelen, de az életét is intenzíven szereti megélni. Szegő András interjúja.
admin7 perc