Manuális terápiák, melyekkel a test és a lélek egymással összhangban gyógyulhat
Gyakran nem veszünk tudomást róla, ha jelez a testünk. Vagy mire észrevesszük, már orvosra, szakemberre van szükség. Testi problémáink lelki blokkjainkat, meg nem oldott gondjainkat is tükrözik. Sokan mégis menekülnek előle, hogy ezekkel szembenézzenek. Kapin Viktória írása.
admin3 perc
10 film, amiben az állatoké a főszerep
Nagyon könnyű túlságosan negédes filmet készíteni az állatok életéről, de szerencsére akadnak kivételek, amelyek tökéletesen egyensúlyoznak a komolyság, a humor és a könnyfakasztó pillanatok határán. A leghíresebb állatos alkotások közül válogattunk.
Nők Lapja3 perc
Elgondolkodtató idézetek az érzelmekről és az életről Jiři Menzeltől
Jiři Menzel művészetét aligha kell bemutatni, a filmrendező-színész az első pillanattól kezdve kiváló érzékkel válogatta meg, milyen alkotásokhoz adja a nevét. Ez hozta el számára 1966-ban az Oscar-díjat a Szigorúan ellenőrzött vonatokért, 1990-ben pedig az Aranymedvét a Pacsirták cérnaszálon című moziért. Most tőle idézünk elgondolkodtató mondatokat.
Nők Lapja1 perc
Gyógyításra született – Egy doktornő kalandos élete Kárpátaljától Etiópiáig
Mindig kell valaki, aki mellettünk áll, akit simogathatunk, vallja Erzsike néni, és Picúr macskája az ölébe ugrik. Hosszú és kalandos életéről mesél az idősotthon csendjében, és szavai nyomán törzsi harcok dúlnak, felélednek a dzsungel fényei, szunnyadó kórságok támadnak újra. A másik történet, amelyről nem sokat szólunk, amelyet a kötődés finom szálai szőnek át, elsőre talán nem is látszik. Rist Lilla írása.
Nők Lapja7 perc