A James Bond-filmek kulisszái mögé kalauzolunk
A legendás James Bond-filmeket senkinek sem kell bemutatnunk. A Sean Connery, Roger Moore, Timothy Dalton, Pierce Brosban és Daniel Craig által megformált karakterekért, akcióban és persze romantikában bővelkedő kalandjaikért ma is rajongunk. Az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál vendégeként hazánkba érkezik a 80 éves George Lazenby, aki mindössze egyszer, 1969-ben alakította a 007-es ügynököt az Őfelsége titkosszolgálatában című részben. A film ötvenedik évfordulója kapcsán nosztalgiázunk kicsit James Bond univerzumában.
Nők Lapja3 perc
„Az idő a legnagyobb kincsünk!” – Interjú Dr. Csernus Imre pszichiáterrel
Úgy teszünk, mintha tengernyi időnk lenne, ezért halogatjuk, hogy kilépjünk a halott kapcsolatunkból, az utálatos munkahelyünkről, vagy hogy megbocsássunk az apánknak, mert gyerekkorunkban nem volt ránk elég ideje. A dokival a Margitsziget platánfái alatt az időnk rövid történetéről beszélgettünk. Hufnágel Gabriella interjúja.
Nők Lapja3 perc
10+1 kérdés Gyurkó Szilviához
2002-ben szerzett jogi diplomát az ELTE-n. 2015-ben jelent meg Rám is gondoljatok című könyve a gyermekközpontú válásról. Ugyanebben az évben alapította meg a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt, ami kiemelten foglalkozik a gyerekek erőszakkal és bántalmazással szembeni védelmével.
admin3 perc
„Segíteni szeretnék a többi betegnek” – Czikoráné Szabó Éva, a Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány megálmodójának története
Egy apró fényfolton kívül semmit sem lát. Járni nem tud. Pedig nagy valószínűséggel láthatna. Járhatna. Olyan egészséges lehetne, amilyen nyolcéves koráig, addig a bizonyos kullancscsípésig volt. Ha az orvosok foglalkoztak volna azzal, hogy Lyme-betegségre utaló borrelia baktériumot mutattak ki a véréből. Sok sorstársa van. Hogy ne legyen ennyi, Czikoráné Szabó Éva létrehozta a Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítványt. Dobray Sarolta írása.
Dobray Sarolta8 perc
Tüzet oltani a távolból nem tudunk, de mi is segíthetünk a „Föld tüdején”
Az Amazonas-medencében idén hozzávetőlegesen 73.000 tüzet észleltek, ami azt jelenti, hogy a tavalyi évhez képest mintegy 85%-al több terület indult pusztulásnak. A száraz időjárás és a szándékos területégetés visszafordíthatatlan következményekkel járhat bolygónk klímájára nézve, ezért nem mindegy, mit teszünk azért, hogy a „Föld tüdeje” a lehető legtovább épségben maradjon. Akár innen a távolból is.
Nők Lapja3 perc
Gyümölcsök a Bibliából: ősi legendák az almáról
A Szentírásban számtalan csodás gyümölcs szerepel. Az emberiség ősidőktől kezdve nemcsak testét táplálta a sokféle zamatos gyönyörűséggel, de szelleme is megújult egy-egy fürt szőlőtől, egy szem fügétől vagy narancsgerezdtől. Nem hiába mondja az Írás: „gyümölcseikről ismeritek meg őket.” Balázs-Piri Krisztina írása.
Nők Lapja3 perc
Hol vannak a csillagszemű juhászok? – Eltűnik a klasszikus pásztorszakma
Hortobágy, puszta. Mesébe illő táj, mesébe illő szereplőkkel. A juhász áll az ég alatt. Állát a pásztorbotján támasztja, kutyája az árnyékában ül. Lehet 2019, de 1919 is. Az időtlenség itt kézzelfogható. Szigeti Hajni riportja.
Szigeti Hajni8 perc