Szeretett otthon mezítláb, pizsamában lenni: ma lenne 84 éves Hofi Géza
„Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő.” „Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak” – hosszan sorolhatnánk a legviccesebb mondatait, megszólalásait a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakjának, Hofi Gézának. Ma lenne 84 éves.
Farkas E. Lina5 perc
Főként a magány miatt lépnek ki az egyházi szolgálatból a papok
Nem Füzes Ádám az első katolikus pap, aki kilép az egyházi szolgálatból, ám talán az egyik első hazánkban, aki nyíltan vállalja ezt a döntést és annak hátterét. Megkérdezett szakértőnk szerint ez az eset komoly kérdéseket vet fel az egyház jövőjét illetően.
Laborczi Dóra4 perc
A kézmosás életeket ment, mégse hitte el senki – ma van Semmelweis Ignác emléknapja
Ünnepnap, kórházak, múzeum és egyetem őrzi a nevét és az „anyák megmentőjeként” hivatkoznak rá, kortársai azonban rendkívül mostohán bántak vele és úgy tűnik, hogy a kézmosás marketingje sem volt túl jó az 1800-as évek közepén.
Laborczi Dóra4 perc