Az életterünk egyszerűsítése szabadság- és néha szélmalomharc, amit önmagunkkal vívunk önmagunkért. Én mindenesetre nem adom fel.

Nagyjából félévente elhatalmasodik rajtam valami emberfeletti, megfoghatatlan feszültség. Napról napra csak növekszik, és egészen addig nem tudok rátapintani az okára, amíg elő nem áll az alábbi helyzetek egyike:
a, elkezdek keresni egy fontos okiratot/rég nem látott pólót/ritkán használt edényt, stb. és sehol nem találom;
b, egy óvatlan mozdulatra szembeömlik velem a ruhásszekrény tartalma.
Ilyenkor aztán kitör rajtam a „Kondo-láz” – ahogy a férjem hívja –, és eszeveszett szelektálásba kezdek. Sajnos mindmáig nem sikerült úgy véghezvinni a projektet, ahogyan azt a rendrakás nagyasszonya javasolja, általában egyetlen tárgytípusra futja csak az energiámból, viszont amelyeken már kínkeserves munkával átmentem, azok továbbra sem szaporodnak el – ott tudom tartani a kevesebb több elvét. Sikeresen meggyérítettem így már a téli pulcsikat, a pólóimat (sőt, ezeket át is költöztettem fiókba, Marie Kondo módszerével összehajtogatva, és azóta tényleg azonnal megtalálom azt, amelyiket épp fel szeretném venni), a bizsukat, a konyhai „majd valamire még jó lesz” csatókákat. Az egyetlen műfaj, ami kifogott rajtam, a számlák és mindenféle hivatalos papírok utált gyűjteménye. Felénél feladtam, és azóta sem nyúltam ahhoz a dobozhoz.

A kacat-depi, mint korunkra jellemző tünetegyüttes

A fent részletezett érzelmi kitörésemet a barátnőm, Munkácsi Brigi, aki a minimalizmus híve és hulladékmentes blogot is vezet (mindezt három kisgyerekkel, szóval óriási tisztelet neki), nevesítette: ő kacat-depinek hívja, és blogbejegyzésében felsorolta, melyek azok a tárgyak, amik minden bizonnyal sok lakásban összegyűltek már, ám amiknek túl sok hasznuk nincs, csak a rumlit növelik.
A pszichológia rámutat arra, hogy a legtöbb embernél nyugtalanságot, szorongást okoznak a felgyülemlett, hányódó limlomok (nem feltétlenül a rendetlenség – lásd keretes írásunkat).

A lakásban heverő felesleges tárgyak folyamatosan extra ingerekkel bombázzák az agyunkat, a befejezetlenség érzését keltik, ami hosszú távon nagyon frusztráló.

Nehezítik a koncentrációt, a figyelem fenntartását. A karantén és a home office időszaka utolsó kétségeimet is eloszlatta afelől, hogy a túl sok körülöttem heverő tárgy is nagyban hozzájárul az ingerültségemhez és ahhoz, hogy kétszer annyi idő megy el minden szerkesztési feladatomra, mint korábban.

A zseni átlát a káoszon?

Gyakori védekezés a fenti mondás, ám érdemes leszögezni, hogy a feleslegesen felhalmozott tárgyak káosza nem feltétlenül azonos a rendetlenséggel. Ráadásul rendetlenség és rendetlenség között is van különbség. Pszichológiai vizsgálatokból kiderült, hogy vannak olyan típusok, akik egyfajta strukturált rendetlenségben élnek és érzik jól magukat. Azaz az ő környezetük csak a kívülállóknak tűnik kupisnak, ők tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mit melyik kupacban találnak meg. Albert Einstein, Steve Jobs és Mark Twain is híresen kaotikus környezetben dolgoztak, ám a kupit alkotó tárgyak többségének rendeltetése volt. 
Ha a rendetlenség előnyét keressük, mindenképp meg kell említenünk a Minnesotai Egyetem munkatársai által végzett kutatást, amelyet Kathleen Vohs vezetett. Bár a kísérlet módszertanát érték bírálatok (ez a legtöbb pszichológiai kísérletről elmondható), a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a rendetlen környezet serkenti a kreativitást és a megszokottól eltérő ötletek megszületését. Vohs ezt azzal magyarázta, hogy a rendetlenség felszabadít a kötöttségek alól, míg a rendezett környezet inkább a szokványos, rutinosabb megoldások felé tereli az embert.

A tárgyak nálam ráadásul bűntudatot is hoztak magukkal: az, hogy egész nap otthon voltam, és rendszeresen találkoztam velük, nap mint nap felidézte bennem, milyen megfontolásból vettem meg vagy tettem félre anno őket, milyen mindmáig meg nem valósult terveknek köszönhetik, hogy ott porosodnak a lakásunk polcain. Ilyenek a különböző méretű és nagyságú üvegek, amikbe szörpöt terveztem főzni, a sok logózott papírzacskó, amiket valamilyen még kiforratlan kézműves projekthez reméltem felhasználni – hogy csak néhány példát említsek. A saját kacatjaimhoz ráadásul hozzáadódnak a férjem és a kislányom szertehagyott cuccai is, és ők nem könnyítik meg a helyzetemet: két gyűjtögetővel élek együtt.
Nem vagyok aszkéta, sem a puritánság híve, sőt, a minimalista lakberendezési stílust kifejezetten riasztónak találom: nyomaszt a steril lakókörnyezetet, szeretem ha egy lakás él, lélegzik, árulkodik lakóinak mindennapjairól, arról, hogy mit tartanak értéknek, mire vágynak – szeretem kiolvasni a lakásokból az emberi történeteket. Ezzel együtt meggyőződésem, hogy bizonyos tárgyak – ugyanúgy, ahogy bizonyos emberek is – elszívják az energiánkat. A világ manapság arra ösztönöz, és már kisgyerek kortól arra kondicionál, hogy minél többet fogyasszunk. Volt időszak, amikor én is hangulatjavító tevékenységként tekintettem a vásárlásra, de aztán rájöttem, hogy a hirtelen felindulásból, átgondolatlanul vett dolgok később bosszút állnak rajtunk a kihasználatlanságukért. Például a ruhák, amelyeket nem viselünk, kidobni nincs szívünk, elajándékozni lusták vagyunk: ide-oda pakolgatjuk őket, ők meg szemrehányóan figyelnek, folyton emlékeztetnek minket arra, hogy feleslegesek, lelkiismeret furdalást keltenek bennünk és megnehezítik, hogy átlássuk a ruhatárunkat, lelassítják a napi szettek összeállításának folyamatát. És ebben segített nekem a legtöbbet Marie Kondo: a „sparks joy” (örömet ébreszt) kifejezés tökéletes kiindulópont annak eldöntéséhez, hogy megtartsunk vagy sem egy adott tárgyat. Kondo módszerét sokan kritizálják arra hivatkozva, hogy azzal, hogy mindent kidobat, csak arra vesz rá, hogy újra vásároljunk. Én viszont ezt másként látom: nekem ő pont azt tanította meg, mennyivel egyszerűbb, könnyebb az életem így, hogy sokkal kevesebb póló közül kell választanom (sőt, bármelyiket kihúzhatom, mert csak olyanok maradtak meg, amik kifogástalanok és szinte mindennel kombinálhatók), ezért azóta háromszor-négyszer átgondolom, hogy vegyek-e újat, és tízből kilencszer nem veszek.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Mit árul el rólad az, hogy milyen típusú tárgyakhoz ragaszkodsz?
Mit jelent a minimalista életstílus?
Milyen hatással lehet az életedre, ha megszabadulsz a felgyülemlett kacatoktól?
Próbáld ki most kedvezményesen!
Ez is érdekelhet