Mozaik
Amit Fülestől, Malackától, Tigristől és a többiektől tanulhatunk
Micimackó és a többiek sokunk szívébe belopták magukat. Talán pont azért, mert mindegyiküknek megvan a maga szerethető hibája, és egyikük sem tökéletes, könnyű velük együtt érezni. Az író, A. A. Milne születésének 136. évfordulója alkalmából idézzük fel, mit is tanultunk, tanulhatunk a szereplőktől.
Nők Lapja1 perc
5 kedvenc regény- és novellarészletünk Mikszáth Kálmántól
Mikszáth munkássága határvonal a romantika és a realizmus között. Alakjai ennek megfelelően vegyesek, hordozzák a romantikus eszméket, de ezekkel kénytelenek a realizmus terében érvényesülni. Kedvenc részleteink következnek az író műveiből, aki ma lenne 171 éves.
Nők Lapja3 perc
10 gyönyörű idézet a gyereknevelésről
Szülőnek lenni talán az egyik legnehezebb feladat. A mindennapok során gyakran elvesztjük a türelmünket, sokszor ingerültek és elhamarkodottak vagyunk. Ilyenkor nem árt emlékeztetni magunkat erre az igazán fontos kötelezettségre és annak szépségeire.
Nők Lapja2 perc
Hírességek, akik az ismertség előtt egészen mással foglalkoztak
Még a hírnév sem jön azonnal, ezért sztárjaink kénytelenek voltak pályájuk elején valami egészen mással megkeresni a kenyérrevalót. Van köztük, aki jégkrémet árult, hullát sminkelt, esetleg orvosként vagy ügyvédként praktizált.
Nők Lapja2 perc
10 múltidéző mesekönyv, amiért rajongtunk gyerekkorunkban
A piszén pisze Vackor, Mikkamakka vagy Kippkopp... Kicsiként képesek voltunk akár minden este végighallgatni ugyanazt a kedvenc történetet, és rongyosra lapoztuk az oldalakat, hogy láthassuk imádott mesehőseinket. Időutazásra invitálunk benneteket – cikkünkben a legszebb retró gyermekköteteket vettük sorra.
Nők Lapja2 perc
10 dolog, amiért Magyarország igenis szerethető
Az Independenten tegnap megjelent cikk szerint egy őszi EU-tanulmányból kiderült, hogy a magyarok a legboldogtalanabbak között kaptak helyet a lakóhelyüket illetően. Bár a miértre a válasz összetett, minket a hír arra késztetett, hogy összeszedjünk néhány dolgot, amiért Magyarország nagyon is szerethető.
Nők Lapja3 perc
A legszívszorítóbb Szomorú vasárnap-feldolgozásokkal emlékezünk Seress Rezsőre
Az egyetlen magyar világsláger, az öngyilkosok dalának is nevezett Szomorú vasárnap vészterhes időkben született meg. Jávor László és Seress Rezső szerzeménye sötét hírével együtt bejárta a világot, és számtalan feldolgozása született. Seress Rezső halálának 50. évfordulója kapcsán gyűjtöttünk össze közülük néhányat.
Nők Lapja1 perc