Hetilap
Ethan Hawke: „Öreg színész, de fiatal író vagyok”
„Kapitány, kapitányom!” – ő volt az első diák, aki a Holt költők társasága című film végén a padra állva lázadt, és e „kapitányozással” Hawke karrierje már sínre is került, pedig alig volt még nagykorú. Aki még emlékszik az X generáció filmjeire – mint a Pop, csajok, satöbbi, a Facérok és társaik –, biztosan emlékszik arra […]
Nők Lapja8 perc
Az elkóborolt hercegnő – Aki a szerelmet választotta a japán császári udvar helyett
Az emberiség 1789-ben, több mint kétszáz évvel ezelőtt, a felvilágosodás egyik csúcspontján, a francia forradalommal jutott el arra a megállapításra, hogy a hatalmat ne azok gyakorolják, akik eleve királynak, uralkodásra születtek. (Ezek után persze történtek csúnya dolgok a forradalom idején, meg utána is, de az egy másik történet.) Napjainkra a királyságok szimbolikus jelentőséggel bírnak: a […]
Bus István6 perc
Nagyító alatt az immunerősítők
Az elején érdemes tisztázni, hogy az úgynevezett immunerősítő készítmények arra alkalmasak, hogy a védekezőrendszer egy-egy célzott irányú reagálását gyorsítsák, úgymond adjanak neki egy löketet. Az „immunerősítő” megnevezésnél talán találóbb az angol immune booster kifejezés, ami a fogalmat kellőképpen árnyalja. Jó tudni, hogy csodaszerek viszont nincsenek, az immunrendszer megfelelő működéséhez igazából arra van szükség, hogy szervezetünk […]
Szabó Emese4 perc
Fagyasztott paradicsom ‒ Figurák a jégpályáról
„A régi, csinnadrattás katonabanda, sajnos, eltűnt a jégről. A helyét gramofon tölti be, a korcsolyázók legnagyobb panaszára nagyon kevés lemezzel, úgyhogy majdnem mindig ugyanazokra az operettslágerekre kénytelenek táncolni” ‒ folytatta száz éve a riporter. Ehhez képest ma a Műjégpályán pontban reggel kilenckor felcsendül a diszkózene, hogy aztán egész nap szóljon majd. ‒ Azt hittem, valami […]
Pór Attila7 perc
„Szabadnak születtünk” – Falusi Mariann a „tesójáról”, Lang Györgyiről
Szia, Marika. Hogy van Györgyi? Egy emberként izgult érte az ország, mikor két hónappal ezelőtt kórházba került. Köszöni, jól. Valószínűleg a betegségével, a szklerózis multiplexszel kapcsolatos meszesedés okozta az átmeneti vérkeringési zavart. Kicsit nehezebben beszélt utána, de napról napra javul. Én a tilalom ellenére is látogattam a kórházban, mert olyan nincs, hogy magára hagyjuk a […]
Koronczay Lilla8 perc
Fittebb vonások – Arcjóga a fiatalságért
Igaz, a mosolygás, a beszéd nap, mint nap megmozgatja az arcunkat, de mivel izmaink össze vannak kapcsolva, nem mindegy, mely izmokra fókuszálunk, és hogyan „tornáztatjuk” őket külön-külön. A lényeg ebben is a tudatosság, a megfelelő gyakorlatok elsajátítása és napi szintű végzése. Arcjóga, avagy stresszoldó masszázsfogások Elsőre talán meglepően hangzik, de akárcsak a sportokban, az arcizmaink […]
Nők Lapja3 perc
A könnyező örök optimista – Pásztor Erzsi
Jó napot kívánok, köszönöm, hogy pandémia idején az otthonában fogad! Szervusz! Elmész te a fenébe! Ugye nem akarsz magázni? Tessék, itt a kézfertőtlenítő, nem tudni, ki után léptél a liftbe – fogad nevetve, majd invitál: – Gyere, bent tágasabb, itt szoktam táncolni. Táncolni? Persze! Torna és egyéb karcsúsító módszerek helyett. Az én mozgásformám, a tánc […]
Árvai Magdolna8 perc
Együtt és egymás ellen – Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor
Két edzés között szakítanak időt a beszélgetésre, abban az étteremben találkozunk, ahol a dietetikus által grammra pontosan megtervezett ebédet kapják. Ugyanilyen precíz előírást követnek az edzések és a pihenés terén is. Tovább olvasnál?Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért. Próbáld ki most! Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal […]
Jónap Rita10 perc
Valami régi, valami új és – ami örök – A Nők Lapja belülről
„Munkatársaink megbízható barátként jelentek meg a szövőgépek mellett éppúgy, mint művészek otthonában, a krumpliföldön kapáló asszonyok között és a tanári szobában.” Ezt a Nők Lapja egykori főszerkesztőjének visszaemlékezésében olvastuk, és bár ő a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekre vonatkoztatta, máig érvényes. (Az ugyan elgondolkodtató, hogyan teljesítene egy diktafon a hangos szövőgép mellett…) Németi Irén tökéletesen megfogta a lényeget: […]
Hulej Emese9 perc
Lackfi János : A kőszemű asszony unokája
Éltem én tizenötmillió éve? A bécsi Természettudományi Múzeum tárlójában egy csiga mászik az örökkévalóság felé. Pont ennyi idős. Tizenötmillió évesen nyilván nem fáj a háta. A nyugdíjfolyósítás is abbamaradt. A régi osztálytársak közül senki sem él. Unokái meg dédunokái is őskövületek. Nem őt vádolják azzal, hogy őskövület. A Mitrella viennensis bevándorló csiga. A Bécs helyén […]
Lackfi János3 perc