Hetilap
„Csemege” és „Mintabolt” – Neonmentés Budapesten
A keleti blokk többi országához hasonlóan Budapestet is központi utasításra borították fénybe: 1969-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusán született meg a döntés a neonosításról. A cél egyértelműen az volt, hogy – legalább külsőségekben – felzárkózzunk Európához, és világító feliratok tömege hirdesse: Budapest csillogó és gazdag nagyváros. Az 1970-es évek elejére már mintegy tizenkilencezer neon világított […]
Fehérváry-Ménes Anna5 perc
7 nap: Kokas Katalin
1993. 03. 17. Kaposvárról Budapestre Tizenegy évesen vettem részt első zenei versenyemen. Legnagyobb meglepetésemre a három első díjas között én is ott voltam. Halász tanár úr odahívatott magához, hogy tehetségesnek tart, és úgy érzi segíthetne nekem a kibontakozásban, ha Kaposvárról Pestre tudnék költözni, és itt dolgozhatnánk együtt. Szüleim annyira megbíztak bennem, hogy tizenkét éves fejjel […]
Szegő András3 perc
Orsós László Jakab – „Úgy érzem, dolgom van New Yorkban”
Emlékszel, amikor életedben először megérkeztél New Yorkba? Emlékszem, nagyon is. ’89 januárjának első napjaiban történt. Két nagyon közeli családi barátomat látogattam meg. Az első reggelen, egy ragyogó, jéghideg téli napon a barátaimmal végiggyalogoltunk a Brooklyn hídon, és mire a túloldalára értünk, azt hittem, meg fogok halni, olyan irdatlan hideg volt. Az egész nap ebben a […]
Lami Juli7 perc
Viaszminta helyett fogszkenner? – 3D a fogászatban
A digitális technológia egyre inkább betör a fogászat területére is, igyekszik alternatívát kínálni, felváltani a hagyományos megoldásokat. Utóbbiak alatt például azt értjük, amikor a fogorvos lenyomatkanállal vesz lenyomatot, majd a fogtechnikus erre készíti el a mintát, az alapján pedig a pótlást. Ezt a módszert gyakorlatilag mindenki ismeri, akinek az elmúlt évtizedekben koronára vagy hídra volt […]
Szabó Emese6 perc
X szerint a világ: Erdős Virág
Vámos Miklós kérdése: Kedves Virág, olvasóid jelentős része azért szeret, többek között, mert műveidnek az a része, mely túlnyomónak mondható, humorban pácolt. Én kifejezetten röhögni szoktam, mert ez a fajta poénrendszer igazán közel áll hozzám. Ugyanakkor a magyar irodalom hagyományosan komor, hogy ne mondjam, fennkölt, és a humoros szerzők nehezebben jutnak be a panteonba és […]
Vámos Miklós4 perc
Túlposztolás 2.0 – (Nem) akarok mindent tudni róla!
Világos, hogy mindenki a saját háza táján söprögessen, meg hogy az vesse rá az első követ, aki bűntelen, de a pletykaéhség az emberi természet része. Kíváncsiak vagyunk rá, mit csinál a szomszéd Jucika, kivel jár a régi osztálytárs, és vajon mi történt a kolléga házasságával. Amióta itt vannak nekünk a filmek, sorozatok, a kör kitágult. […]
Jónap Rita6 perc
Takács Dorina, Deva – „Valami új felé vágyunkˮ
Szerettem volna meglepni a szüleimet. Ha megjelenik az interjú, odaállítok majd a Nők Lapjával. Kíváncsi vagyok, hogyan reagálnak… Kedvelem az ilyen kis titkokat. Jó érzés, amikor az ember vár valamire, és sokáig magában kell tartania, aztán meglátja, milyen hatást kelt… Mint az Amélie csodálatos életében? Igen. Szeretem az ilyesmit. De az Amélie lassú film, veled […]
Bus István7 perc
Természetes olajokkal
A legtöbb természetes növényi olaj kémiai összetétele hasonló az emberi bőr lipidjeiéhez, ennek köszönhetően könnyen behatolnak a bőr felső rétegeibe, és támogatják természetes funkcióit, táplálnak, és ellensúlyozzák a nedvességveszteséget. Így a bőrtípusunknak, bőrünk állapotának megfelelő olajokkal regenerálhatjuk, hidratálhatjuk, egyensúlyba hozhatjuk és megvédhetjük bőrünket, vagy akár késleltethetjük öregedését. Kókusz A kókuszolaj az egyik legideálisabb testápoló olaj: […]
Nők Lapja2 perc
Ingyenes, és mégsem – Belevágunk a lombikozásba
A tulajdonosváltás Katalint épp két meddőségi kezelés között érte. Az első idején ugyanaz az intézmény még magánkézben volt, a másodiknál már megvette az állam. – Bár az első lombikprogram nem volt sikeres, három hónap után úgy döntöttünk, megpróbáljuk másodjára is – meséli a huszonhét éves Katalin. – Ha minden jól ment volna, tavaly október […]
Rist Lilla9 perc
Töbrök, zsombolyok, gejzírek – Túrabakancsban a Bükk csodáin
Hogy vajon miért a kedvenc magyar tájegységem a Bükk, azon korábban sokat törtem a fejem. Aztán rájöttem, hogy a gyerekkori bevésődések munkálkodnak bennem. Tizenegy éves voltam, amikor eljutottam egy bükki vándortáborba, és azonnal rabul ejtett a varázsa. A Bükk szívében jöttünk-mentünk, a felettünk gótikus templomként összeboruló, ezüstös törzsű bükkerdőkben. (Erről a fáról kapta a nevét […]
Bus István6 perc