Hetilap
Szekrényben vagy hűtőben – Hol tároljuk a gyógyszereket?
A címben feltett kérdésre a legtöbben azt válaszolnák, hogy szobahőmérsékleten, száraz helyen, és ebben igazuk is lenne. Ám akadnak különleges esetek is, ezért mindig olvassuk el a dobozon feltüntetett információt, illetve a betegtájékoztatót, hiszen így többek között azt is megtudhatjuk, egy-egy készítményt milyen körülmények között kell tárolni és meddig lehet felhasználni. A szavatosságot jelző időpont […]
Varbai-B. Csák Amarilla3 perc
7 nap: Harcsa Veronika
1989. május 1. Először álltam színpadon Nagycsoportos ovisként egy-egy alkalommal elhívtak a Lenvirág Néptáncegyüttesbe „kicsinek”. A majálison az alsós lányokkal népi mondókákat és egy babázós játékot mutattunk be, én voltam a baba. A közönség figyelmét megérezve azonban sírva leszaladtam a színpadról. 1998. szeptember 16. Első szaxofonórám a pomázi zeneiskolában Nyolc évnyi zongoratanulás után úgy döntöttem, […]
Rist Lilla2 perc
Készüljünk együtt a húsvétra!
Fűszeres fehérborban főtt csülök Hozzávalók: kb. 1,5 kg hagyományosan füstölt csülök 7 dl száraz fehérbor 3 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 1 fej fokhagyma 3 fej vöröshagyma 2-3 darab babérlevél 4-5 ág friss rozmaring 1-1 evőkanál szárított kakukkfű és majoránna A füstölt húst hideg vízben áztatjuk 12 órán (egy éjszakán) át, majd leöntjük róla az […]
Nők Lapja6 perc
Gyógytorna vagy műtét – Mit kell tudni a befagyott vállról?
Vállunk ideális esetben gond nélkül engedelmeskedik nekünk, nyugodtan felemelhetjük, mozgatjuk, forgatjuk, miközben bele sem gondolunk, mindez mennyire bonyolult ízületi működést igényel. A váll komplexitásán csak akkor kezdünk el elmélkedni, ha valami történik vele, fáj, nem tudjuk kellőképpen használni. Ennek hátterében számtalan probléma állhat, ám közülük kiemelhetjük a befagyott váll szindrómát, amit szervezetünk maga generál, majd […]
Szabó Emese5 perc
Oscar-díjas a James Bond főcímdalával – A Billie Eilish-sztori 8 tételben
Billie Eilish Pirate Baird O’ Connel 2001-ben született, és már 2015-ben felkapták a zeneértők a fejüket, amikor megjelent Ocean Eyes című dala. Utána is csurrant-cseppent néhány Eilish-szám, de a 2019-es lemezzel, a When We All Fall Asleep, Where Do We Go?-val (Ha mind elalszunk, hová megyünk?) az énekes valóban egyik napról a másikra hihetetlen nagy […]
Bus István6 perc
Mit rejt Hieronymus Bosch világa? – Káprázatos útikalauz a középkorba
A németalföldi festő művei kezdettől fogva megigézték a nézőket, értelmezésük azonban folyamatosan változott. Évszázadokon át úgy tartották, a kompozíció és az alakok groteszk jellege arra szolgál, hogy egyszerre borzongassa és szórakoztassa a szemlélőt. II. Fülöp spanyol kirány a festmények allegorikus tanítása miatt gyűjtötte Bosch műveit, de a motivációja teljesen egyedülálló volt a saját korában. A […]
Jónap Rita5 perc
Schäffer Erzsébet: Az ikerhölgyek öröksége
Chopin keringő dallama szállt, s gurult a konflis a két, matrózruhába öltöztetett kislánnyal… Régi fotókat nézegettünk, csipkés pólyákat, aztán két tüllruhás karcsú balerinát. Veronika elunja a képeket, fölcsatolja a tangóharmonikát, Vica mutatja a pas de deux lépéseit… Nevetünk. Minden volt nekem az a délután: történelemóra, illemtanóra, balettóra. De leginkább két gyermeklelkű, öreg valaha volt balerina […]
Schäffer Erzsébet4 perc
Világítótoronyból hotel? – Anna hercegnő és hobbija
Egy ködös napon a kapitány észrevesz egy, a hajója felé közeledő fényfoltot. Azonnal rádiókapcsolatba lép vele. – Térjen ki! – Térjen ki maga! – Térjen ki, különben összeütközünk! Én az amerikai haditengerészet tisztje vagyok, flottánk legnagyobb csatahajójának kapitánya! – Én meg a világítótorony őre. A régi viccben szereplő üzengetésről többször, többen állították, hogy valóban megesett, […]
Jónap Rita5 perc
Illóolajok a napi rutinban
Rohanó életmódunk, a bennünket érő stresszhatások egyre inkább arra késztetnek, hogy a szépségápolás során javítsuk közérzetünket, kényeztessük önmagunkat. Ebben nagy segítségünkre lehet az aromaterápia több ezer éves múltra visszatekintő tudománya. Az illóolajok hangulatjavító, bőrmegújító és bőrnyugtató vagy -kiegyensúlyozó tulajdonságainak egész évben hasznát vehetjük kozmetikai rutinunkban, de akár testi, lelki és mentális egészségünk megőrzésében is. […]
Nők Lapja3 perc
„Ugye egyszer majd hazamehetünk?” – Civilek a menekültekért
A külvárosi utca csendes, forgalom alig veri föl az aszfalt vastag porát. A Madridi utca kilences számú ház udvara viszont porzik. Nyolc-tíz önfeledtnek látszó gyerek – kicsi és kamasz, fiú és lány – rúgja a labdát. Mögöttük a munkásszállónak épült ötemeletes szürke ház magasodik, ami most átmeneti szállást nyújt a menekülteknek. Az udvaron a rögtönzött […]
Árvai Magdolna7 perc