Schäffer Erzsébet
Miért szerethető Brunella Gasperini Én és ők című kötete?
Hogy miért szeretem? Mert a fiatalságom. Mert ilyen családot álmodtam magamnak. Mert olvasás közben hol mosolygok, hol nevetek, és olykor meg kell törölnöm a szememet. Hát akkor nézzük, miért is van a könyvespolcom előkelő helyén rongyosra olvasva (az „előkelő” esetemben azt jelenti, hogy könnyen elérhessem) ez a puhafedelű, már Brenner György találóan illusztrált képeit nézve […]
Az is történelem, ami nem történt meg – Közeli Dr. Szerencsés Károly történésszel
Világos ing, nyakkendő, mellény, zakó. Előadás közben elmélyül a hangja, hirtelen felcsattan, majd elhalkul. Semmi színészi allűr, mégis odaszögezi a székhez a hallgatóságát. Hogyan tud egyfajta szélsőségektől mentes tiszta látásmódot, az erkölcs igényével fellépő, nemes lelkesültséget átsugározni az emberekre, miközben mondjuk, éppen a Trianont követő időkről beszél, nem tudtam megfejteni. De megjegyeztem egy mondatát: „Az […]
„Be kell fejeznem” – Schäffer Erzsébet írása Vekerdy Tamás emlékére
Most hol kezdjem…? Negyvenöt éve ismerem, azóta meghatározó számomra minden, amit a gyerekről tud. És nem csak a gyerekről. Az ókorról, a színházról, a Kelet kultúrájáról, Arany Jánosról, a Nibelung-énekről… Leült, és mondta. Fejből. Pontosan idézve, sziporkázó humorral, azzal a sajátos vekerdys hanghordozással, amit úgy szerettem. Mondta, és hallgattuk, megunhatatlanul.
Mátészalkától Londonig – Pásztor Gabriella gyógytornász története
Kitörni és mégis maradni. Elmenni és hűséggel visszajárni. Mindig adni és vissza sose kérni. Összeszorított foggal búcsúzni. Mások fájdalmát enyhíteni, magad tudásáért kemény árat fizetni. Nem fáradva dolgozni. És győzni. Schäffer Erzsébet írása.
A remény birodalmában jártunk: történet egy különleges rézfúvószenekarról
Egy napra elmentünk a remény birodalmába. Úgy indultunk, egy szál ruhában. Ki kellett dobnunk minden koloncunkat. A kételyeinket, az előítéletünket, a hitetlenségünket, a kishitűségünket, a gyanakvásainkat, a bizalmatlanságunkat és a többi sárba húzó, ócska condrát. Milyen könnyű volt nélkülük! Schäffer Erzsébet riportja.
Két hazát adott az élet – Vendégségben Balogh Petres Judithnál
Rég tudom, minden ember: regény. Nem, nem csak az élete! Ő maga. Az életével megkoronázva. Így hát valójában nem is csodálkoztam, amikor benyitottunk Balogh Petres Judith otthonába. Már a zöld vadonba bújt ház, a kapujában várakozón mosolygó Judithtal, ebben az apró zalai faluban – már ez a kép is mesét ígért. Az Óperenciás-tengeren túlról érkezett igaz mesét. Schäffer Erzsébet írása.
„Én egy renitens vagyok…” – Kolozsváry Marianna élettörténete, aki nem ismer lehetetlent
Művészettörténész, kiállításrendező. Egy tizenkettedik századi gerendáért képes elmenni Katalóniáig. Tán ezért – egyesek szerint – ő a múzeumi bürokrácia „réme”. Mások ölre mennek érte. Kolozsváry Mariannát mindez nem érdekli. Egyetlen vágy fűti, de az szenvedéllyel: a festő, akinek a tárlatát rendezi, legyen ott valóságosan. Találkozzunk vele, mi, látogatók. Tegyük ujjunkat az öt sebére, haljunk meg vele, és támadjunk föl vele. Így nézzük a képeit, így értsük, így legyen a miénk… Ha ez, mármint a birtoklás – művészetről lévén szó – egyáltalán lehetséges. Schäffer Erzsébet írása.