Amal és George Clooney álomrománca – Két összeillő ember

Ha osztanának díjat a legszerethetőbb sztárpár kategóriában, Amal és George Clooney minden bizonnyal évről évre dobogós helyen végezne. Kapcsolatuk története remekül példázza, hogyan néz ki egy tündérmese modern kori kiadásban.

„George Clooney nemrégiben feleségül vette Amal Alamuddint. Amal emberi jogi ügyvéd, Kofi Annan tanácsadójaként dolgozott, és az ENSZ felkérte, vállaljon szerepet abban a bizottságban, amely a Gázai övezetben elkövetett háborús bűnöket vizsgálja. De ma este mégis a férje kap életműdíjat.”

A fenti, mára kultikussá vált poén a 2015-ös Golden Globe-díj-átadó nyitóbeszédében hangzott el: Tina Fey szavait hatalmas ováció fogadta a teremben, ami egyértelműen a celebvilág új álompárjának akkori népszerűségéről árulkodott.

Ha hírességekről van szó, hirtelen mindenki párkapcsolati szakértővé válik, és baráti társaságokban olykor vérre menő viták bontakoznak ki egy-egy friss házasság jövőjét illetően. Kivéve, amikor George Clooney nősült. Az ő esetében egybehangzó volt a köz álláspontja: őt és menyasszonyát az ég is egymásnak teremtette.

Az első találkozás: szerelem a Comói-tó partján

George Clooney-t nem véletlenül tartották Hollywood legkívánatosabb agglegényének. Miután Talia Balsam színésznővel kötött négyéves frigye 1993-ban véget ért, több interjúban is elmondta, hogy soha többé nem kíván megnősülni. Ugorjunk előre húsz évet, 2013 júliusához, amikor is a legenda szerint Clooney-t az alábbi hírrel hívta fel az ügynöke: „Összefutottam pár perce egy nővel, aki ma este nálad fog vacsorázni, és te el fogod venni feleségül.”

A helyszín George olaszországi birtoka, a festői Comói-tó partja, az este balzsamos, a hangulat oldott, vidám… Volt valami a levegőben. Amal éppen Cannes felé tartott, amikor egy közös ismerősük invitálására beugrott Clooney-hoz vendégségbe, aztán reggelig ott is maradt. A hollywoodi sármőr és az élvonalbeli emberi jogi harcos között tökéletes volt az összhang.

„Meglepett és boldoggá tett, hogy él a világon egy ennyire jólelkű ember – mesélte Amal egy interjúban a találkozásról. – Akkor még fel sem merült bennem, hogy egyszer együtt alapítunk családot.”

Kapcsolódó: Így néznek ki napjainkban a Vészhelyzet legnépszerűbb szereplői

A találkozást lázas e-mailezés követte, majd 2013 októberében az első randevúra is sor került. George rögtön valami különlegeset szeretett volna mutatni neki: Londonban elvitte az Abbey Road híres stúdiójába, ahol éppen a Műkincsvadászok filmzenéjén dolgozott. „Jó első randi volt – nyilatkozta a színész néhány évvel később. – Utána elmentünk vacsorázni egy nagyon trendi étterembe, amit ő választott. Amikor kiléptünk, legalább ötven lesifotós várt ránk a bejáratnál, de Amal bámulatosan kezelte a helyzetet.”

Kapcsolatuk hamar túllépett a hétköznapi randik keretein. Amal gyermeki lelkesedéssel rajong a zsiráfokért, ezért 2014 elején Afrikába utaztak, és egy kenyai szafarin töltöttek néhány napot. George állítólag akkor jött rá, hogy feleségül szeretné kérni, amikor hazatérve a legjobb barátjának mutogatta a zsiráfok között boldogan mosolygó nő fényképeit.

Amal magánélete jó ideig láthatatlan maradt a nyilvánosság számára: Londonban élt, munkájára koncentrált, és bár sikerei miatt sokan ismerték szakmai körökben, a reflektorfény elkerülte. „Harmincöt éves voltam, amikor megismertem George-ot. Addigra már egész jól megbarátkoztam a gondolattal, hogy vénlány maradok” – mondta Amal az Amerikai Filmintézet Clooney életműve előtt tisztelgő gáláján.

Amal Clooney, George Clooney, Ines de Ramon és Brad Pitt a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 2024. szeptember 1-én (Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images)

 

Azóta is, ha rákérdeznek nála, mindig ugyanaz a válasza: szerinte a kapcsolatuk kilencvenkilenc százalékban Fortuna istennőn múlott, aki ezt a két ennyire összeillő embert a megfelelő időzítéssel összehozta. A maradék egy százalék pedig azon, hogy ezt felismerték, és azonnal nyitottan álltak egymáshoz.

George és Amal Clooney házassága és ikreik titkos élete

Szakmájukból adódóan különleges érzékenységgel kezelik a nyilvánosságot. Annyit osztanak meg magánéletükből, ami épphogy kielégíti a kíváncsiságunkat, de ahhoz kevés, hogy megunjuk őket.

George például többször is elmesélte, hogyan kérte meg Amal kezét, teljesen váratlanul, sokak szerint túl korán, bár ő akkor már biztos volt a választásában. Egy év sem telt el az első találkozás óta, amikor meghívta magához vacsorázni, bekapcsolta nagynénje, Rosemary lemezét, és egy alkalomhoz illő dal alatt fél térdre ereszkedve feltette a kérdést. „Amal legalább húsz percig nem jutott szóhoz a sokktól. Azt hittem, kiugrik a csípőm a helyéből, amíg a válaszra vártam.”

Az esküvőt Velencében tartották, hollywoodi léptékkel mérve a nagyjából százfős vendégsereg szűk körűnek számított. Az esemény exkluzív fotóit már előzőleg eladták a People­ és a Hello! magazinnak, ezzel két legyet ütöttek egy csapásra. Egyrészt távol tartották a paparazzókat, másrészt milliós nagyságrendű extra bevételt tudtak jótékonysági célokra fordítani. A pénzt emberi jogi szervezeteknek adományozták.

Kapcsolódó: Amal Clooney, az irodai viselet koronázatlan királynője

A sztárpár a későbbiekben – gyerekeik, Ella és Alexander esetében – más stratégiát választott. Az ikrekről tudatosan nem adtak el fotókat, sőt, rendkívül szigorúan óvják őket a nyilvánosságtól. George Clooney hivatalos közleményben ítélte el a paparazzókat, akik illegális módon, a család comói birtokára behatolva próbálták lefotózni a gyerekeket.
 
A színész azzal indokolta a szigorú magatartást, hogy a felesége munkája miatt, aki emberi jogi ügyvédként terrorista csoportok ellen pereskedik, a gyerekeik biztonsága forog kockán. Legutóbb az idei velencei filmfesztiválon bukkantak fel a nyolcéves ikrek szüleik társaságában, de a sztárpár azonnal letiltatta a róluk készült fényképeket.
 

Tökéletes összhangban Velencében

Az interjúkban viszont szívesen anekdotáznak az ikrekről, és George­ arról is nyíltan mesélt, hogy korábbi meggyőződése ellenére miért döntöttek mégis a gyerekvállalás mellett: „Mindketten azt feltételeztük a másikról, hogy nem szeretne gyereket – ami így is volt. Aztán amikor összeházasodtunk, Amal és én leültünk beszélgetni, és úgy éreztük, mindkettőnknek hatalmas szerencséje volt, és jó lenne ezt a szerencsét továbbadni” – mondta a Holly­wood Reporternek röviddel Ella és Alexan­der születése után.

Arra viszont nem számítottak, hogy a dolog mindenféle orvosi rásegítés nélkül összejön, ikrekre pedig végképp nem. Ahogyan arra sem, mennyire könnyen és örömmel veszi az apasággal járó kihívásokat Hollywood egykori, elköteleződéstől rettegő szívtiprója. Persze azért George, aki nagy tréfamester hírében áll, egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy óvatlan vendégeiket egy pelenka és némi mogyorókrém segítségével megviccelje.

Pletykák kereszttüzében

A rossz hír mindig jobban fogy – nagyon is jól tudja ezt a nemzetközi bulvársajtó, amely időről időre megpróbál fogást találni a Clooney házaspár kapcsolatán „túl szép, hogy igaz legyen” felkiáltással.

Amikor idén tavasszal Cindy Crawfordtól kezdve Jennifer Lopezig a sztárvilág krémje felsorakozott a legendás Jó estét, jó szerencsét! (Good Night, and Good Luck) című film színpadi verziójának díszbemutatóján, hogy megünnepeljék Clooney debütálását a Broadwayn,

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó