Nincs könnyű helyzetben Leonardo DiCaprio, amióta ugyanis George Clooney feleségül vette Amal Alamuddint, Leo egyedül maradt a megrögzött hollywoodi agglegények képzeletbeli klubjában. Pedig azelőtt Clooney is stabil volt, mint egy kőszikla. A nyolcvanas évek végétől ugyan három évig házasságban élt Talia Balsam színésznővel, onnantól azonban, hogy ennek a frigynek vége szakadt, két-három évente rendre lecserélte aktuális barátnőjét egy másik szépségre, és úgy tűnt, neki ez így teljesen megfelel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy mindig akadt női társasága, de valójában elérhetetlen volt.
Eközben Amal Alamuddin, a bejrúti születésű, nemzetközi és emberi jogokra szakosodott jogász nem igazán talált olyan férfit, aki megfelelt volna magas elvárásainak. Amelyek egyébként jogosan voltak magasak. Egy Libanont elhagyó család sarjaként először Oxfordban szerzett jogi diplomát, majd a mesterképzést a New York Egyetemen végezte el. Elképesztő horderejű ügyekben vállalt szerepet, képviselte már Kambodzsa államot, illetve az egykori líbiai hírszerzés vezetőjét, de ő volt a jogi képviselője Ukrajna volt miniszterelnökének, Julija Timosenkónak, valamint Julian Assange-nak, az ausztrál újságírónak és internetes aktivistának. Állítólag korábban ő is elismerte, hogy élete első harmincöt évében nem találkozott olyan férfival, aki megfelelt volna az összes elvárásának. Másképp, de ő is elérhetetlen volt. Ami ennek ellenére bekövetkezett, és most már több mint tíz éve tart, az szinte mesébe illő.
A szerelem házhoz megy
2013-ban történt, hogy George meghívta egy barátját vacsorára a Comói-tónál található otthonába, és ez a bizonyos barát megkérdezte, hozhat-e magával valakit. A színész igent mondott. Kicsivel később telefonon kereste az ügynöke, és a következőt mondta gyanútlan ügyfelének: „Találkoztam azzal a nővel, aki ma el fog menni hozzád, te pedig feleségül fogod venni.” Ráadásul azon a napon a Clooney szülők is épp látogatóban jártak a fiuknál, úgyhogy egész népes kis társaság jött össze. Arról az estéről később azt mesélte a filmsztár David Letterman show-jában, hogy szinte egész éjjel fennmaradtak és beszélgettek. 2017-ben a The Hollywood Reporternek azt is elárulta, hogy azonnal magával ragadta a nő szépsége, humora és nyilvánvaló intelligenciája, azonban attól tartott, Amal túl öregnek találta őt. Ez valószínűleg nem volt igaz, vagy legalábbis a jogásznő túllendült rajta, mert miután távozott, elküldte Clooney-nak a képeket, amelyeket látogatásakor készített, majd e-mailezni kezdtek, és egyre többet beszéltek telefonon is. „Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy több van köztünk, mint barátság” – vallotta be a színész a már idézett interjúban. George és Amal több mint tíz éve vannak együtt, de a mai napig írnak egymásnak leveleket. Csak most már nem kell elküldeniük őket, elég, ha beteszik a másik párnája alá, mesélte két éve Clooney Drew Barrymore talkshow-jában. Ugyanitt osztotta meg első randijuk történetét is. „Amal akkor Londonban élt, én pedig egy filmes munkám miatt látogattam a városba. Azt hittem, ellenállhatatlan ajánlatot teszek, amikor az Abbey Roadra próbáltam csábítani, ahol egy százötven fős zenekar lépett fel. Ő azonban azt felelte, hogy a Muszlim Testvériség egyik találkozóján van, és épp próbálják újragondolni az alkotmányt, de majd utána odajön.” Bevallása szerint akkor tudatosodott a filmsztárban, hogy mennyire más az életük. A randi ennek ellenére jól sikerült, és az események ezután alaposan felgyorsultak. Már csak azért is, mert mire befejezték a vacsorát, nagyjából ötven lesifotós várta őket az étterem előtt. Amal profin kezelte a helyzetet, George pedig egyre hoszabbra nyújtotta londoni tartózkodását.
2014 elején az akkor már hivatalosan is szerelmes pár Kenyába utazott egy szafarira. Amal imádja a zsiráfokat, úgyhogy olyan túrára mentek, amelyen gyakran megesik, hogy egy zsiráf bedugja a fejét az ablakon, és barátságosan közeledik. Néhány héttel később George mutatott egy fényképet üzletember barátjának, Ben Weissnek. A
képen Amal látható, ahogyan nevetve hátranéz a kocsiban, miután kapott egy zsiráfpuszit. A színész annyit fűzött hozzá a képhez: „Azt hiszem, meg fogom kérni a kezét.”
Alaposan megtervezte a lánykérés estéjét, mégis majdnem katasztrófába fulladt, legalábbis ezt mesélte a már említett The Drew Barrymore Show-ban. „Van egy lejátszási listám, amelyen Rosemary nagynéném énekel” – magyarázta, és azt is hozzátette, a gyűrűt abba a fiókba rejtette, amelyik előtt Amal helyet foglalt. Vacsorát főzött, és miközben elfogyasztották, és felcsendültek az ismerős dalok, George megjegyezte, hogy „van egy öngyújtó mögötted a fiókban, amivel gyertyát gyújthatnánk”. Amikor Amal hátranyúlt, gyanútlanul megjegyezte, hogy „itt egy gyűrű”. Nem tudatosodott benne, hogy épp megkérik a kezét. Aztán összeállt a kép, és akkora katasztrófa azért nem történt, hiszen nem sokkal később kimondták a boldogító igent. Egyébként a lánykérés idején még egy éve sem tartott a kapcsolatuk. 2014. szeptember 27-én George hátat fordított agglegényéletének, és a velencei Canal Grandén feleségül vette Amalt, akit ettől a naptól kezdve Amal Clooney-nak hívnak. A ceremónián nagyjából százan, azaz a szűk család és a barátok vettek részt. A vőlegény Giorgio Armani öltönyt, a menyasszony egy gyöngyökkel és gyémántdíszítéssel kézzel hímzett Oscar de la Renta ruhakölteményt viselt, amely francia csipkéből készült. Az esküvő három napig tartott, az örömanya, Baria, így beszélt róla a People magazinnak: „Egészen egyedülálló volt, szinte mesés. A barátok, a család, a hangulat, minden velem marad életem végéig.”
Büszkeség balítélet nélkül
A hosszú házasság titka sokak szerint a kölcsönös tisztelet, ami, úgy tűnik, Clooney-éknál magától értetődő dolog. 2018-ban George életműdíjat kapott az Amerikai Filmintézettől, és a ceremónián felesége is beszédet mondott. „Úriember a szó minden értelmében, és olyan módon, ami manapság nagyon ritkának, sőt talán elavultnak is tűnik. Nagyon büszke vagyok rád, szerelmem” – mondta, és szem nem maradt szárazon a közönség soraiban. Nemrég a férj is hasonló gondolatokat fogalmazott meg jótékonysági szervezetük díjátadó estjén. „Bármit támogatnék, amiben benne van a feleségem – nyilatkozta. – Ő mindig a történelem jó oldalán áll, én pedig büszke vagyok rá, hogy egy hajóban evezhetek vele, bármiről van is szó.”
2017. június 6-án teljesen új korszak köszöntött be a házaspár életében: megszülettek az ikrek, Ella és Alexander. George legalább olyan meggyőző apa, mint amilyen meggyőző agglegény volt. 2021-ben így vallott az apaságról a Today Show című műsorban: „Az apaság az összetartozás és az otthon érzését, valamint feltétel nélküli szeretetet adott. Mindazt, amit addig egy igazán jó karriertől és egy kutyától reméltem.” A pár a pandémia idején koncentráltan élvezhette a kisgyerekes lét minden pillanatát a nap huszonnégy órájában, de úgy tűnik, ez a szövetségüket nem megingatta, csak még erősebbé tette. A család egyébként most is a Comói-tónál lakik, és ennek olyan sajátos következményei is vannak, mint hogy az ikrek jobban tudnak olaszul, mint a szüleik. „Látni George-ot a gyerekeinkkel életem legnagyobb boldogsága” – vallotta Amal a már említett beszédben, amelyet férje életműdíja kapcsán mondott.
Ha voltak is kételkedők, akik nem hittek abban, hogy ez a frigy sokáig tarthat, mára elcsendesültek. A párszeptemberben ünnepelte tizedik házassági évfordulóját, de ezt megelőzően még alaposan megmutatták magukat a velencei filmfesztiválon, ahol George legújabb filmje, a Két magányos farkas négyperces álló ovációt kapott, Amal Atelier Versace csipkeruhájával pedig nem győztek betelni a divatimádók. A fesztivál egyik fő „attrakciója” ugyanakkor nem is egy filmalkotás volt, hanem az a dupla randevú, amelyen Clooney-ék, valamint Brad Pitt és barátnője, Ines de Ramon vett részt; utóbbit először köszönthettük a vörös szőnyegen a másik nagy hollywoodi szívtipró oldalán.
Nem sokkal később egy talán ennél is fontosabb eseményen láthattuk viszont a Clooney házaspárt, az úgynevezett The Albies-esten. Amal és George 2016-ban hozták létre közös alapítványukat, a Clooney Foundation for Justice-t, amely elsősorban az esélyegyenlőségért küzd a világ tárgyalótermeiben és közösségeiben. Az alapítvány minden évben rendez egy nagyszabású jótékonysági estet, ahol a színész azt is elárulta, hogy a kerek évforduló alkalmából elviszi valahova Amalt, de hogy hova, az a feleségének is meglepetés lesz. Amal azóta nyilván megtudta, mi volt a titkos úti cél, mi pedig majd értesülünk róla néhány év múlva, amikor George épp beszédes kedvében lesz valamelyik népszerű talkshow-ban. Több mint tíz együtt töltött év, és a fiókos fiaskó után nyugodtak lehetünk: nyilván biztosra ment.
Fotó: Getty Images, Instagram



