’56 egy tizenhárom éves fiú szemével – Haris László fotóművész kalandos utat bejárt képei
1956. november 2-án egy tizenhárom éves fiú elindult a városba, fényképezőgéppel a nyakában. Lógott az eső lába, de a „gyönyörűséges” hangulat a kilőtt tankok és betört ablakok között is szárnyra kapott. Budapest a forradalom győzelmét ünnepelte, a fiú pedig fotózott. Akkor még nem lehetett tudni, hogy két nap múlva ezen az örömön mélységes mély sebet ütnek a szovjet bombák, és azt sem, hogy a kisfiúból felnőttkorára fotóművész válik. Részlet Szigeti Hajni írásából.
„Be kell fejeznem” – Schäffer Erzsébet írása Vekerdy Tamás emlékére
Most hol kezdjem…? Negyvenöt éve ismerem, azóta meghatározó számomra minden, amit a gyerekről tud. És nem csak a gyerekről. Az ókorról, a színházról, a Kelet kultúrájáról, Arany Jánosról, a Nibelung-énekről… Leült, és mondta. Fejből. Pontosan idézve, sziporkázó humorral, azzal a sajátos vekerdys hanghordozással, amit úgy szerettem. Mondta, és hallgattuk, megunhatatlanul.
A harcos és a stratéga – Ifj. Dr. Béres József mesél édesapjáról, Id. Dr. Béres Józsefről
Manapság, különösen így ősszel, az influenzás időszak kezdetén szinte minden háztartásban találhatnánk legalább egy C-vitamint, amelyet az emblematikus név fémjelez. Hogy a cseppekről már ne is beszéljünk. Vagy inkább, mégis: beszéljünk róla… Szegő András interjúja.