Eltűnt idők nyomában
Mindenkinek megvan a maga madeleine-je. Ha az idő múlásáról esik szó, gyakran előkerül ennek a tea mellé feltálalt legendás aprósüteménynek a neve, hiszen ez idézi vissza Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényében a francia író távoli múltba tűnő gyerekkorát. Találgatom: vajon mi milyen ízekre-illatokra emlékszünk majd vissza a négy fal között töltött, végtelen […]
Balázs-Piri Krisztina3 perc
„Apám hitte, hogy nekem majd sikerül” – Kern András mesél édesapjáról, Kern Istvánról
Színész nem lehetett, ezt az utat lezárta előtte a történelem, ezért inkább írni kezdett, és azt remélte, a fia ebben majd többre viszi nála. Nem vitte, viszont belőle lett Magyarország egyik legkedveltebb színésze. Kern István gyerekként a legnagyobbakkal rúgta együtt a labdát a Szent István parkban, többek között Glatter Mikivel. Aki esetleg nem tudná, kiről […]
Szegő András8 perc
A fáknak múltjuk van – Egy nap az erdészetben
„Apu egész nap autózik, és néha megáll bácsikkal beszélgetni” – fogalmazott az erdész egyik fia, amikor az iskolában a szülei munkájáról kérdezték. Azt kifelejtette, hogy miközben az apja arról dönt, milyen fák között sétáljanak majd az unokáink, testközelből figyeli a természet lüktetését. Sasrét melletti, zselici erdőben egy kisvasút is megáll, de mi a 67-es út […]
Pór Attila7 perc
A harmónia tökéletessége a tányérunkon
Samin Nosrat szerint négy dologra kell figyelnünk a konyhában: só, zsír, sav, hő. Ha ezek rendben vannak, akkor az étel tökéletes lesz. Nagy Tündét arra kértük, készítsen el párat a szakácskönyvben szereplő finomságok közül. Tejszínes zöldspárgás-mentás tészta Tegyél fel egy nagy serpenyőt közepes lángra, és önts bele annyi olívaolajat, hogy bevonja az alját. Amint vibrálni […]
Nők Lapja6 perc
Illatos menták
A gyógynövényként ismert menta évszázadok óta szolgálja az emberiséget. Egyik hatóanyaga a mentol. Jól fejlődik cserépbe ültetve, kertünkben is örömöt szerez, ha visszavágjuk, gyorsan megújul. Tucatnyi fajtája közül választhatunk. Friss leveleiből nap mint nap készíthetünk teát, üdítő italt, szörpöt és krémet. Mindenhol megterem A menta nagyon hálás növény, szépen virít a konyhaablakban akár egész éven […]
Bozsik József3 perc
Egy kis mozgás mindenkinek kell!
A járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás megmutatta, mennyire kreatívak tudnak lenni azok, akik komolyan veszik az egészségüket. Volt, aki a teraszán futotta le a maratont. Táncosok a lakásukban felállított rúd mellett végzik a napi gyakorlatokat, hogy megőrizzék izmaik rugalmasságát. A sportolók is tudják, hogy sokkal nehezebb lesz újra formába lendülni, ha most elengedik magukat. De […]
Kolimár Éva4 perc
Mese: A hét testvér és a királykisasszony
Élt egyszer egy özvegyasszony a hét gyermekével. Olyanok voltak, mint bármely más család – kivéve, hogy az édesanya óriás volt, és óriások voltak a gyermekei is! A hegyekben éltek, és annak ellenére, hogy emberfeletti erejük volt, nem ártottak a légynek sem. Az anya büszke volt hét gyermekére; nemcsak bátrak és okosak voltak, de mindnek megvolt […]
Nők Lapja5 perc
7 dolog, amit Micimackótól tanultam
Habár első ránézésre pillekönnyű gyerekirodalomnak tűnik, Alan Alexander Milne csacsi, öreg medvéje a felnőtteknek is tud egy-két dolgot tanítani arról, hogyan érdemes élni. 1. A hosszú szavak jelentőségét túlbecsülik Micimackónak meggyőződése, hogy szórakoztatóbb olyan barátokkal beszélgetni, akik nem használnak hosszú, bonyolult szavakat, csak könnyű rövideket, például „mi van ebédre?”. Amikor a nagy bölcs hírében álló […]
Oravecz Éva Csilla3 perc
Nényei Pál – Élni: kockázatos
Lányszobácskájában tett-vett az ifjú Mária egy délután, amikor hirtelen nagy fényesség támadt, és belépett hozzá, azaz inkább csak megjelent nála Gábriel, az Arkangyal. – Örülj, szűz! – szólt. – Nagy örömet hirdetek néked, mert a Szentlélektől fogansz és fiat szülsz, és fiadat Jézusnak nevezed majd. Először furcsa lesz, hogy nem a nagyszülők, testvéreid meg a […]
Nők Lapja4 perc