- Ha jót akarunk magunknak, a kütyüinket inkább tarstuk távol a konyhától.
- Mi baj lehet abból, ha főzés közben telefonozunk?
- És mit tehetünk, ha a konyhában sem mondanánk le a telefonhasználatról?
Az okostelefon-használat a modern élet egyik alapvető eleme – nélküle már el sem tudnánk képzelni az életünket. Még akkor sem, ha egyébként jól tudjuk: a mobiltelefonok előtti időkben is kommunikáltak egymással az emberek. Sőt, azt is megoldották valahogy, hogy A-ból B-be jussanak egyetlen papíralapú térképet nézve.
Az viszont kétségtelen, hogy az okoskütyük nagyban megkönnyítik az életünket: pillanatok alatt elérhetünk bárkit és bármit, fizethetünk velük, dolgozhatunk, tanulhatunk, rajtuk, hivatalos ügyeket intézhetünk, sőt, még filmeket is nézhetünk – határ a csillagos ég, amit ma már olyan természetesnek veszünk, mint a levegővételt. Talán épp ezért lehet, hogy meg sem fordul a fejünkben:
valójában mennyi baktérium telepedhet meg a kütyüjeinken?
Korábbi kutatások szerint egy átlagos mobiltelefon tízszer több baktériumot hordoz, mint egy nyilvános vécé, lévén, hogy folyamatosan megérintjük, viszonylag ritkán fertőtlenítjük, illetve sokszor olyan helyeken tartjuk – például a táskánkban és a zsebünkben –, amelyek tökéletes körülményeket teremtenek a baktériumok szaporodásához. Sőt, azt gondoltad volna, hogy minden hatodik mobiltelefon széklettel is szennyezett?
Kapcsolódó: Te is okostelefonnal vécézel? Ez a mindennapi szokás több szinten is árthat
Tiszta sor tehát, miért nem érdemes magunkkal vinni vécézéshez a telefont. De ugyanilyen fontos lenne elgondolkodni azon is, hogy a kütyüzés milyen veszélyeket rejthet a konyhában.
Amikor a láthatatlan veszély a telefon és az étel között pingpongozik
Amikor főzéshez készülünk, teljesen természetes, hogy kezet mosunk. De a telefonunkra, amit sokszor a konyhában is használunk, ritkán fordítunk ekkora figyelmet. Vegyünk egy tipikus példát: kiolvasztjuk, bepácoljuk a húst, közben receptet keresünk, főzős videókat nézünk, esetleg zenét vagy podcastokat hallgatunk – vagyis többször megérintjük a telefonunkat, gyakran ugyanazzal a kézzel, amivel az alapanyagokat kezeljük.
Így pedig akaratlanul is kórokozók sokaságát ültetjük át a kijelzőről az ételbe, és fordítva – derült ki egy 2016-os kutatásból, mely szerint ételkészítés közben az emberek mindössze 37 százaléka mosott szappannal kezet, miután megérintette a telefont, és az ételhez nyúlt volna.

Ha jót akarsz magadnak, a kütyüidet semmiképp ne vidd a konyhába! (Fotó: Hrushi Chavhan/Unsplash)
Nem beszélve arról, hogy a telefon mellett a nyers hús a másik, ami több milliárd baktériumnak ad otthont. Elég egyetlen gyors érintés ahhoz, hogy a képernyőn szalmonella, a húson pedig E.coli – vagy valami más – landoljon.
Mit tehetünk?
Fontos, hogy azonnal kezet mossunk, miután bármilyen nyers étellel vagy allergéneket tartalmazó összetevőkkel foglalkoztunk – ezt még a telefonunk megérintése előtt tegyük meg, ha elkerülnénk a keresztszennyeződéseket.
A rendszeres kézmosás jelentősen csökkenti a kockázatot, és szerencsére maga az okostelefon is könnyen tisztítható. Egy gyors áttörlés egy fertőtlenítő kendővel bizonyos mértékig megtisztítja a telefont, ám ha igazán biztosra mennénk, érdemes lehet beszerezni egy UV-C technológiára épülő mobiltelefon-fertőtlenítőt is, ami az UV-fény hatásán keresztül képes lebontani a baktériumok, vírusok, gombák és más fertőző mikroorganizmusok DNS-ét. Magyarán elpusztítja őket.
Ha a kezünk, a telefonunk és a konyhák tisztaságára fokozottan ügyelünk, a telefont sem szükséges száműzni főzés közben. Jó ötlet, ha van egy kijelölt helye a kütyünknek, amíg szorgoskodunk az ebéddel. Praktikus lehet egy jól látható helyre kihelyezett állvány vagy tartó, ami megtámasztja a telefont – így kevesebbszer kell mozgatunk a készüléket.
De jó gyakorlat az is, ha főzés előtt kikapcsoljuk az automatikus zárolási funkciót, hogy a telefon ne záródjon le, miközben egy receptet próbálunk követni. Sőt, ha van rá módunk, a hangvezérelt parancsokat is érdemes beállítani, hogy egyszerűen, érintés nélkül is kereshetünk sütés-főzés közben az interneten.
Ez is érdekelhet: Rejtett depresszióra utalhat ez a telefonos szokás
Kiemelt kép: Getty Images