v. kulcsár ildikó
Lassíts!
Pocakos hóembert építünk nagy répaorral, aszaltszilva-szemmel, faágból készített, vigyori szájjal, kopott fazékkalappal a fehér ruhába öltözött, kicsi kertünkben, aztán hógolyózunk a ház előtt, rengeteget nevetünk, mintha kiszakadnék térből és időből. Csakhogy a hároméves unokám sem akar kiszakadni a téli varázslatból, esze ágában sincs hazamenni. Pedig ha összeírnám, mit nem intéztem el kilenctől tizenkettőig, kétségbeesnék a […]
V. Kulcsár Ildikó2 perc
Szeretetből szőtt burokban – Interjú Eszterhai Katalin íróval
Különös ajándék, ha valakit megszeretünk az írásai alapján. Eszterhai Katalint már akkor lelki társamnak éreztem, amikor az első könyvét olvastam, pedig még nem láttam a szemét, a mosolyát, nem hallottam a nevetését. Azóta biztosan tudom, nem fogtam mellé, de nem csak azért, mert kiválóan ír, és az egyik kedvenc országomban, Kanadában él. V. Kulcsár Ildikó interjúja:
Nők Lapja2 perc
Jó belgák
Régóta nem gondoltam Regőczi István atyára, a Kútvölgyikápolna 2013-ban elhunyt, sokak által szeretett lelkészére és Az Isten vándora című lélekmelengető könyvére, amelyből mi, egyszerű halandók többet tanulhatunk mosolygós gyerekszeretetről, tántoríthatatlan hitről meg az elveinkhez való hűségről, mint tonnányi, bölcs tanulmányból. De lám, a vele készített, hosszú interjú emléke azonnal felrémlik bennem – vannak emberek, akik […]
V. Kulcsár Ildikó2 perc
„Ennyire tudatosan még nem csináltam könyvet” – Interjú V. Kulcsár Ildikóval
Anyák, nagyik és más szent őrültek – beszédes, játékos cím, azonnal kíváncsivá tesz, és rögtön arra gondolok, hogy ebben a kötetben a vidámságon kívül a humor is helyet kapott. V. Kulcsár Ildikóval legújabb könyve kapcsán az ember egyediségéről, kapcsolatokról, hibákról, derűről és iróniáról beszélgettem. Légrádi Júlia interjúja.
Légrádi Júlia5 perc
Madarak, csönd legyen!
Csupa ígéret a reggel. Friss az idő, de hétágra süt a nap, s amíg a korai kávémat kortyolgatom, és a napi teendőimet lajstromozom, moccanni sem merek, nehogy megzavarjam a szomszéd János fenyőfáján trillázgató gyönyörűséges rigópárt. Cifrázzák, futamokat produkálnak, felelgetnek egymásnak, ráébresztik a „hallgatóságot”, csuda szép a világ. Csakhogy délelőtt, a dugóban araszolva gyorsan kijózanodom, amikor […]
V. Kulcsár Ildikó2 perc
Egy fiatal nő esete a modern rabszolgasággal – Közeli De Coll Ágnessel
A közvélekedés szerint a megalázottakkal és megnyomorítottakkal általában erős lelkű férfiak, sokszor papok, lelkészek vagy korunk szent életű Teréz anyái foglalkoznak. Ehhez képest De Coll Ágnes csinos, mai nő, férjjel, hároméves kisfiúval, mégis azt olvasom a neve alatt a YouTube-on, hogy emberkereskedelem-szakértő. V. Kulcsár Ildikó interjúja.
Nők Lapja7 perc
„Nem akarok poklot járni” – Egy óra Varró Danival vagy Dániellel?
Sötét ing, rendezett, mégis kusza, röpködő haj, nagyon sok mosoly, élénk gesztusok. Nem találkoztunk korábban, pedig a Nők Lapjához tartozunk mindketten, örülök, hogy pont úgy fest, ahogy elképzeltem. Ám az általam örök kamasznak gondolt Dani egy Dániel pontosságával érkezik. V. Kulcsár Ildikó interjúja.
V. Kulcsár Ildikó6 perc