„Ennyire tudatosan még nem csináltam könyvet” – Interjú V. Kulcsár Ildikóval

Anyák, nagyik és más szent őrültek – beszédes, játékos cím, azonnal kíváncsivá tesz, és rögtön arra gondolok, hogy ebben a kötetben a vidámságon kívül a humor is helyet kapott. V. Kulcsár Ildikóval legújabb könyve kapcsán az ember egyediségéről, kapcsolatokról, hibákról, derűről és iróniáról beszélgettem. Légrádi Júlia interjúja.

Amikor a kezembe vettem az olvasmányt, éreztem, hogy a történetek sokasága hatással lesz rám. Mindig is érdekeltek az emberi sorsok és kapcsolatok, arra viszont nem számítottam, hogy egyik-másik fejezetben magamat is felismerem. Aztán rájöttem, hogy ez nem lehet véletlen, ennek a kötetnek valószínűleg pont az a célja, hogy mi olvasók kicsit elmerengjünk a saját életünkön és a kapcsolatainkon…

– Jól érzem, hogy fontos üzenettel bír a 12. könyved?

– Nagyon is! Ez gyakorlatilag egy novellagyűjtemény, amely tartalmaz már megjelent írásokat is, a legnagyobb része viszont teljesen friss. Ennyire tudatosan még nem csináltam könyvet! Pontosan tudtam, hogy mit szeretnék üzenni, éppen ezért a cím sem véletlen, ők ugyanis a főszereplőim: anyák, nagyik és más szent őrültek. Ez alapján válogattam össze a történeteket. Ugyanakkor fontos az alcím is, a „szeretnélek (pont) jaj!”, ami arra utal, hogy az emberek szeretnének szeretni, de ez nem mindig sikerül nekik.

– Ebből a gondolatból született a könyv ötlete is?

– Az utóbbi 2-3 évben azt tapasztaltam, hogy az emberek eredendően jók, jó szándékúak és jót is akarnak. Erre több bizonyíték is van a kötetben: legyen szó egy új kapcsolatról, egy születendő vagy már felnőtt gyermekről, jót akarunk. Érdekes azonban, hogy nagyon sok esetben ez fordítva sül el. Pedig, ha egy kicsit jobban figyelnénk és tudatosabban viselkednénk, nem lenne ennyi rettenetes anya-lánya viszony és párkapcsolat. A másik, amire szintén fókuszálnunk kellene, hogy miként szeretünk. Úgy, ahogy a másiknak jó, vagy úgy, ahogy nekünk jó? Mert nem mindegy.

– Hogyan tudnánk jól, jobban szeretni?

– Először is tisztában kellene lennünk saját magunkkal, hiszen megfelelő önismeret nélkül a másikat sem tudjuk reálisan látni. Vegyünk egy példát: tegyük fel, hogy neked arra lenne szükséged, hogy egy hónapban egyszer megkeress és beszélgessünk egy jót. Ezzel szemben én nem veszem észre, vagy éppen nem tartom tiszteletben az igényeidet és naponta hatszor felhívlak – mert nekem így a jó, mert én ettől nyugszom meg. Érzékelhető, hogy ki áll itt a középpontban?

– Ez nagyon veszélyes, hiszen, ha mondjuk, itt és most egy felnőtt embert és az idősebb szülőjét vesszük alapul, hamar rájöhetünk, hogy az önállóságnak a túlóvással kell versenyeznie.

– Igazából azt kellene megértenünk, hogy akkor lehet egy kapcsolat jól működő és tartós, ha nem a saját törvényeink szerint szeretünk benne. Mert lehet, hogy van arról elképzelésünk, hogy a másiknak mi (lehet) a jó, de ha neki más az elképzelése, mi pedig mégis ráerőltetjük a sajátunkat, akkor boldogtalan lesz. Ez pedig mindenféle kapcsolatra igaz. Sok levelet kapok, amelyekben ijesztő, sőt rémisztő történeteket olvasok szülők és felnőtt gyerekeik viszonyáról. Na, de hogyan jutottak el idáig?

– Elsiklanak egymás mellett, netán nem képesek alkalmazkodni a másikhoz?

– Fontos az alkalmazkodás, de az empátiát talán még fontosabbnak tartom. Ha ugyanis ismerjük a másikat és még bele is tudjuk magunkat képzelni a helyzetébe, akkor sokkal jobban fogjuk érezni, hogy mire van szüksége. Mondok egy személyes példát: imádtam a nagymamámat és a főztjét is, ő viszont nem tudta elfogadni, hogy sovány vagyok. Mivel erős személyiség volt, azt gondolta, hogy ha belém diktálja az ételt, azzal segít. Szeretetből tette és hozzá kell fűzni, tényleg nagyon „cinege” voltam, de valahogy mégis az ellenkezőjét érte el: büntetésnek éreztem a kötelező evést.

– Azért, mert rád erőltette?

– Igen, mert úgy éreztem, hogy etetve vagyok és nemcsak fizikailag, érzelmileg is. A mai napig, ha valaki kimondja, netán elém teszi ezeket az ételeket, menekülök. És annyi ilyen van…! Többek között ezért is tartom fontosnak – és ez a könyvem egyik üzenete is -, hogy szeressünk, de ne a saját törvényeink szerint!

– Ezzel a szemlélettel változtathatunk?

– Úgy gondolom, hogy minden kapcsolat javítható és különbbé tehető egy kis odafigyeléssel. A másik, amiben hiszek, hogy nem árt némi iróniát, sőt öniróniát belevinni a viszonyainkba, a mindennapjainkba. Mert nem vagyunk tökéletesek, de ha a saját hibáinkat el tudjuk fogadni és időnként nevetni rajtuk, akkor bizony a másik hibáit is könnyebben tudjuk majd kezelni.

– Tehát a jól szeretés mellett kell(ene) a humor is a kapcsolatainkba?

– Nagyon! Kamasz gyereket például humorérzék nélkül nem lehet nevelni, különben a szülő „belehal”. A serdülő ugyanis „átalakítás miatt zárva” van, másképp kell hozzá közelíteni. Rengeteg családon belüli vita is oldható lenne a humorral. Gondoljunk csak bele, hogy milyen dolgokon szoktak összeveszni annyira az emberek, hogy kijelentik: elköltözöm, elválok, nem beszélek veled többet! Butaságokon, pitiáner dolgokon. Pedig ha csak az egyik rugalmasabban viselkedne, a nagy viták helyett akár egy jó nevetés is kisülhetne az adott szituációból, és ezt most tapasztalatból mondom. A humor és a derű segítség!

– Mit gondolsz, a könyvedben megismert sorsok jobbra fordulnak?

– Azt mondom, hogy igen, de azt is, hogy nem. Van olyan, amelyben érzek jó kimenetelt, de van olyan is, ahol lehet, hogy késő lesz, mire felismerik az elakadásokat..

– Képes vagy töltekezni, esetleg van olyan, amikor párhuzamot vonsz más és a saját életed, anyaságod, nagymamaságod között?

– Igen és éppen ezért gondolom úgy, hogy mindent az olvasóknak köszönhetek. Meg Janikovszky Évának, de ez egy másik történet… Szóval igazából rengeteget töltekezem és tanulok. A Nyíradonyban élő négy osztályt végzett nénitől ugyanúgy, mint többdiplomás emberektől. Szerintem minden ember egy csoda!

– Te pedig nagyon sok csodát összegyűjtöttél már…

– Azt szoktam mondani, hogy csodálatos embergyűjteményem van. Mások bélyeget vagy érméket gyűjtenek, én ehhez nem vagyok elég precíz. Nekem az emberekhez van türelmem, akiknek igyekszem megmutatni azt, hogy egy kis derűvel és iróniával sok változást érhetnek el a kapcsolatainkban és az életükben. Ez nem küldetés, egyszerűen így vagyok kódolva.

V. Kulcsár Ildikó legújabb könyvét ide kattintva rendelhetitek meg.  

 

Szöveg: Légrádi Júlia

Képek: Archív, kiadó

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!