szerelem
Inkább irigykedjenek, mint sajnáljanak: Heti horoszkóp augusztus 27-től
A munkahelyünkön akadhatnak olyanok, akik bármire képesek lennének azért, hogy nekünk akár egy kicsivel rosszabb legyen. Felesleges erre a dologra plusz energiát fecsérelni, inkább próbáljunk meg továbbra is a saját céljainkra koncentrálni!
Nők Lapja4 perc
nőklapja.hu podcast: „Önismeret, kommunikáció és a saját felelősség. Ez az a három dolog, amit nagyon szeretnék hangsúlyozni a párkapcsolatok terén”
A nőklapja.hu új podcast-sorozatában többek között a Nők Lapja magazinok szerkesztői, közreműködői engednek betekintést a lapkészítés kulisszái mögé, elmesélik személyes élményeiket és válaszolnak az olvasók által leggyakrabban feltett kérdésekre is. A második részben az őszi Psziché Akadémia kapcsán a szerelem és a párkapcsolat került terítékre. Szily Nórával Légrádi Júlia beszélgetett.
Nők Lapja1 perc
Csiki-csuki állapotok a magánéletben és a munkahelyen: Heti horoszkóp július 30-tól
Az élet egyik területén sem ülhetünk ölbe tett kézzel, július utolsó napjai sok-sok izgalmat és változást ígérnek. A Skorpiók például nagy lehetőségre mondhatnak igent, ami a karrierjüket illeti, az Oroszlánok viszont feszült pillanatokat élhetnek át. A legfontosabb: őrizzük meg a hidegvérünket!
Nők Lapja4 perc
Madarat tolláról, embert barátjáról: Heti horoszkóp július 23-tól
A Kos egy régi barátságnak tehet pontot a végére, az Oroszlán a munkahelyen találhat rá új szövetségesére, a Bak most olyan embereket vonz magához, akik később még a segítségére lehetnek. Lássuk, milyen hatással lesz a csillagok állása az emberi kapcsolatainkra!
Nők Lapja4 perc
Melyik csillagjegynél mit jelent, ha azt mondja, „szeretlek”?
Négyezer évvel ezelőtt az ókori babilóniaiak úgy vélték, hogy a csillagok képesek megjósolni előre az eseményeket és jellemezni az egyes személyiségtípusokat is. De a zodiákus 12 jeléből az is kiderül, hogy vajon mekkora súlya van a csillagjegyek életében a kimondott szónak.
Nők Lapja4 perc
Minden a pénz körül forog: Heti horoszkóp július 9-től
A Vízöntő a felettesével megtalálja a közös hangot, a Nyilasnak szintén pozitív változásokra van kilátás a munkahelyén, az Ikrek pedig jobban tenné, ha a pénzügyekkel és a feladataival kapcsolatos észrevételeit világosabban fejezné ki.
Nők Lapja4 perc