önismeret
Az önismeret végtelen spiráljában – Hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt?
Az önismeret iránti igényünk olyan evolúciós program, amely segíti a túlélést. Ha felmérjük az erőforrásainkat és azt, hogy hol vannak a sebezhető pontjaink, kevésbé vagyunk kiszolgáltatottak. Ám az önismeret feneketlen kúttá válhat, amelyben könnyen elmerülhetünk. Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus írása.
Nők Lapja3 perc
„Mióta élek, figyelek” – Közeli Orvos-Tóth Noémivel
Orvos-Tóth Noémi új könyve, az Örökölt sors hosszú hónapok óta a sikerlisták élén áll. Amikor leültem vele beszélgetni, még nem sejtettem, mennyi személyes tapasztalás vezetett a könyv megírásához, milyen mély önismereti munka áll mögötte. Az a tény, hogy a múlt nem múlik el, hogy szüleink, nagyszüleink traumái, veszteségei a mi sorsunkra is hatással vannak, számára mélyen átélt saját élmény, amelyről itt és most meglepő őszinteséggel beszélt. Rist Lilla interjúja.
Rist Lilla7 perc
Csend a lelkünknek – Miért lenne fontos sokkal többször befelé figyelni?
Rögtön a telefonod után nyúlsz, ha van néhány szabad perced, és még zuhanyozás közben sem bírod ki zene- vagy podcasthallgatás nélkül? Ezzel nem vagy egyedül. Pedig kellene a csend a lelkünknek. Mert a szakemberek szerint ettől leszünk tényleg olyan jól, mint amilyennek látszani akarunk a neten. Fekete Edina írása.
Nők Lapja3 perc
Belső utazás, önismeret, testi-lelki feltöltődés… Fesztiválozás másképp (X)
Beköszöntött a nyár, ami azt jelenti, hogy itt az ideje a vakációzásnak, a kikapcsolódásnak és a testi-lelki feltöltődésnek. Ilyenkor mindenki a saját ritmusának és szokásainak megfelelően választ úti célt, melyek közül egyre népszerűbbek az aktív pihenés köré szerveződő fesztiválok.
Nők Lapja3 perc
Barátságban a negyedik X-szel
Akit nem viselt meg, amikor betöltötte a harmincat, bizony az is elgondolkodik a világ folyásán, ha kopogtat a negyvenedik születésnapja. Legfőképpen, ha nőnek született. Hiszen az idő múlásának egyre egyértelműbb jelei mutatkoznak, vagy legalábbis sokkal több munkát kell fektetni abba, ha kívánatosak akarunk maradni. Ványik Dóra írása.
admin4 perc
Önismeret: csoportban néha könnyebb
Az életben való boldoguláshoz a legfontosabb lépés önmagunk minél alaposabb ismerete. Ma már számos lehetőség áll rendelkezésre, hogy fejlesszük magunkat e téren. Ám ahányfélék vagyunk, annyiféle módszert érzünk hozzánk illőnek. Most három kevésbé ismert csoportos módszert mutatunk be. Szurovecz Kitti írása.
Nők Lapja4 perc
Megismerni magunkat, nem könnyű, de nem is lehetetlen. Így fejleszthetjük az önismeretünket
„Ismerd meg magad!”, „Élj tudatosan!” – olvassuk manapság mindenütt a hangzatos felszólításokat, amelyek mind arra sarkallnak, hogy szánjunk elegendő időt magunkra. De miért fontos ez ennyire? És hogyan fejleszthetjük az önismeretünket?
Légrádi Júlia3 perc
6 ok, amiért nehezen vesszük észre a saját erősségeinket
Olykor előfordul, hogy túl kemények vagyunk magunkhoz, alábecsüljük a saját képességeinket és nem vesszük észre az erősségeinket, pedig az önismeret és a személyiség kihangsúlyozása nagyon is fontos része az életnek. Most hat olyan okot sorolunk fel, ami bárkit hátráltathat abban, hogy pozitívan lássa önmagát.
Nők Lapja3 perc
Mit jelent a pop-pszichológia, és mi az oka tündöklésének?
Régen suttogva mertük kimondani azt a szót: pszichológia, ma meg hemzsegnek az önjelölt lélektanászok. Nem tudni, a növekvő igény vagy a változatos formában megjelenő önismeret-terjesztés volt-e hamarabb. Az biztos, virágzik a népszerű, azaz pop-pszichológia. És ennek a segítő szakma nem mindig örül. Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus írása.
Nők Lapja3 perc