nyaralás
Teszt: milyen nyaralás illik hozzád a személyiséged alapján?
Ha még nem terveztük volna meg az idei nyaralást, esetleg a szezon végére időzítettük és még van időnk gondolkodni az úti célon, akkor a következő teszt segíthet a döntésben. Inspiráció, testi és lelki kikapcsolódás, gasztronómiai és kulturális kalandozások vagy éppen egy igazán aktív vakáció? Mindegy, csak érezzük jól magunkat!
Nők Lapja1 perc
Képzeletbeli utazás a Föld legeldugottabb szigeteire
Nem titok, hogy a júliusban mozikba kerülő Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című amerikai musical forgatási helyszíne egy Görögország közelében található titkos sziget volt. Az azóta csak Mamma Mia szigetnek becézett Szkopeloszt a világ egyik legeldugottabb területeként tartják számon, több másik, varázslatos „földrészecskével” együtt.
Nők Lapja3 perc
„Mert megérdemeljük” – Pihenni tudni kell!
A pihenés iránti igényünk, az új, tudatos magatartás, amely szerint a nyári szabadság mellett megengedjük magunknak az évi több három-négy napos kikapcsolódást, nem pénztárcafüggő. Tudjuk, hogy ki kell szakadnunk a mókuskerékből, hogy pár napig vizet, hegyet, zöldet lássunk monitor, ügyfelek vagy gépek helyett. És erre hajlandóak vagyunk költeni is – kettő, három vagy négy csillag szintjén, de mindenki utazik. Szigeti Hajni írása.
Szigeti Hajni6 perc
Ilyen nyaralás illik a személyiségedhez a horoszkópod szerint
Az év legjobban várt néhány napja az, amikor összecsomagolunk és elindulunk, hogy felfedezzünk egy másik kultúrát, kikapcsolódással és távol a munkahelytől eltöltsünk néhány napot. Egyedül? Családdal? A vízparton vagy netán egy történelmi városban, esetleg hegyi túrán? A zodiákus előtt nincs titok, azt is elárulja, hogy milyen nyaralás passzol a legjobban a személyiségünkhöz.
Nők Lapja5 perc
Fald fel a világot! 7 kulináris úti cél nem csak konyhatündéreknek
Kevés olyan embert ismerünk, aki nem szereti a hasát. Egy másik kultúrához, közösséghez pedig sokkal könnyebb az étkezési szokásaikon keresztül közelebb kerülni. Bár ismeretterjesztő műsorokból, vagy gasztronómiai kiadványokból is sokat megtudhatunk más nemzetek konyhaművészetéről, sokkal jobb a helyszínen belekóstolni az országok ízeibe. Következzen 7 állomás és 7 konyha!
Nők Lapja2 perc
5 varázslatos nyári úti cél, amit viszonylag olcsón megúszhatunk
Marrakesh, Szardínia vagy a különleges Santander... Az utóbbi években egyre több olyan külföldi helyre utazhatunk el közvetlen fapados repülőjáratokkal, ahová azelőtt csak nagyon körülményesen és drágán volt lehetőségünk eljutni Budapestről. Ha idén úgy döntötök, belföldi kiruccanás helyett inkább egy másik kultúrát ismernétek meg, és nem szeretnétek sokkal többet költeni, akkor ez a lista nektek szól!
Nők Lapja2 perc
10 dolog, amiért szeretünk újra és újra ugyanazokra a helyekre visszatérni nyaralni
Aki szeret utazni, általában mindig valamilyen új úti célt választ, hogy minél több mindent láthasson a világból. Azonban minden utazónak – még a legkalandosabb térségeket megjárt zarándokoknak is – vannak visszatérő kedvencei.
Nők Lapja3 perc
A nyaralás művészete, avagy Barbados újratöltve
Életünket a boldogság utáni vágy mozgatja, márpedig kevés elfoglaltság árul el többet arról, hogy szerintünk mi tesz minket boldoggá, mint a nyaralásunk. Hat év után én azzal a céllal tértem vissza Barbadosra, hogy helyrehozzam mindazokat a hibákat, amiket az első ottani utamon elkövettem.
Nők Lapja3 perc
5 érv az utazás mellett, ami nemcsak jó, de fontos is
Bár az utazás már korántsem jelent akkora kihívást, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt, mégis sokan hajlamosak azt egyfajta lehetetlen vállalkozásnak tekinteni. Pedig utazni jó, még akkor is, ha nem beszélünk nyelveket, ugyanis rengeteget tanulhatunk a világról.
Nők Lapja2 perc