nők lapja
Ne fáradjunk bele – a fáradtságba
Van az a fáradtság, amikor az ember túl sokat dolgozik, amikor vég nélkülinek érzi a karácsonyi készülődést, és van az a típusú, ami már ennél többről szól, aminél már gyanakodnunk kell, hogy valami nincs rendben a szervezetünkkel. A helyzetet nehezíti, hogy laikusként a normális fáradtságot sem feltétlenül tudjuk elválasztani attól, ami már kóros, rosszabb esetben […]
Szabó Emese5 perc
Hallgatni örök… – Illemkönyvek a 19. és a 21. századból
A gyönyörű, sötétkék-arany díszes bőrkötésű Az illem könyvét a nagymamámtól örököltem, és mindig előkelő helyet kap a könyvespolcon, bárhová költözöm is. Nem mintha ragaszkodnék az olyan formaságokhoz, mint hogy csemegét csakis ezüst- vagy szarupengéjű késsel illene felszolgálni, és nyilván nem aktuális az a kitétel sem, hogy egy lány kelengyéjében mindenképpen legyen háló főkötő, bár ezeket […]
Horváth Cecília7 perc
Szinkronarcok
A férfi nyolc napja ül a sötétben, fején fülhallgató, előtte kis méretű vásznon film forog. Szorgosan ír, meg-megáll, gondolkodik. 1935-ben járunk, az illető úr pedig Lakner Artúr, aki éppen az első magyar nyelvre szinkronizált film szövegének fordításán dolgozik. A szinkrontörténet egyik legfontosabb momentumát illusztráló jelenet jól érzékelteti, milyen hálátlan a szakmában tevékenykedők munkája, mert hiába […]
Nők Lapja7 perc
Egy teli kád boldogság – Mindent a fürdőzésről
A kádfürdőzés rituáléjának bizonyára sokan hódolnak rendszeresen. Az alábbi tanácsokat megfogadva magasabb szintre emelhetjük a fürdőzés művészetét, és bőrünk kellő ápolásáról is gondoskodhatunk. Megfelelő időtartam, hőmérséklet Nem véletlenül húsz perc minden meleg vizes fürdő maximálisan ajánlott időtartama: ha ennél tovább ázunk, csúnyán kiszáradhat a télen amúgy sem túl hidratált bőrünk. A nagyon forró vizet is […]
Ribánszky Ágota3 perc
„A románc véget ért” – Jonathan Franzen író
Az irónia, ami ott bujkál az egyik legismertebb kortárs amerikai regényíró hangjában, kétélű fegyver: nevetésre késztet, mint egy jól időzített poén, egyben azt is üzeni, ha lehet, ne erőltessük a dolgot. Hát nem erőltetjük. Pedig kevés dolog van, amit ne lehetne Jonathan Franzentől megkérdezni – mint azt e beszélgetés is bizonyítja. Kamaszkorában, ami a 70-es […]
Nők Lapja7 perc